1991-ben a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 125 éves évfordulójára készült egy bemutatkozó rövidfilm a gyárról. A film a TALENT Alternatív Művészeti Klub "Magyar Kultúra Napja" rendezvényén került levetítésre. Köszönet Fekete Sándornak, aki rendelkezésemre bocsátotta a filmet, hogy megoszthassam azokkal is, akik nem láthatták még.
Az Acélgyár történelméről bővebben ITT olvashatsz.
Salgótarján a '60 - '70-es években.
Salgótarjáni panoráma képek '50, '60, '70 évekből. (A képeket utólag sikerült összeraknom.)
Salgótarjánt 1922. január 27-én nyilvánították várossá. A 90. évfordulóra emlékezve válogatás régebbi bejegyzésekből, melyek a város valamikor volt képét mutatják.
Elsőnek képeslapok Salgótarjánról a XX. század elejéről, a profila.hu árverezési oldalról összegyűjtve.
Az összes képeslap szöveg nélkül:
[nggallery id=126]
Ezeket a képeslapokat valamikor, valakitől kaptam. Érdekes beleolvasni déd-, ükapáink levelezésébe.
[nggallery id=51]
Azt kívánom, hogy megsejtsd, megértsd, sőt megéld:
a könnyek megkönnyíthetik a szívedet,
a szenvedés megtisztítja a lelkedet,
a fájdalom és a szükség közelebb visz a betlehemi Isten-gyermekhez,
akinek mosolyánál, mint égi harmat a szomjúhozó földre, vigasztalás hull szívedre.
Szívből kívánom neked, hogy az újesztendőben is
mustármagnyi hited, kelljen bár nem várt kereszteket emelned,
tűnjön minden úgy, hogy minden igyekezeted ellenére kicsúsznak a kezedből a dolgok,
lábad alatt elporlik a szilárdnak vélt talaj, s egyre távolibb óhajtott célod.
Szívből kívánom, hogy annak az ajándéknak az értéke,
amit Isten szeretett Fiában karácsonykor neked is adományozott,
napjaid számával növekedjék benned!
Ő segítsen abban, hogy örömet ébressz azok lelkében, akiket szeretsz, s akiket nem,
aki minden nap érdemes a barátságodra, aki felé bizalommal nyújthatod ki a kezed
amikor támaszra szorulsz, akivel együtt szembeszegülhetsz ordító oroszlánokkal,
s akivel a legmeredekebb utat is mered vállalni.
Azt kívánom neked, hogy az újesztendő minden másodpercében maradjon veled
Az emberré lett Isten gyermekien tiszta és feldajkáló mosolya.
Ővele pedig Te is maradj minden szempillantásban Isten áldó keze alatt
[audio:http://tarjanikepek.hu/wp-content/uploads/2008/12/karacsony.mp3 | autostart=yes]
Ha már a busz sem jár gyalog kell elindulni.
Irányjelző
Vörös és fekete
Ami innen balra...
az innen jobbra. Minden csak nézőpont kérdése :)
Egy nem csavargó
Műszak után hazafelé
Hobó után az ember kedvet kap egy kis csavargásra az este fél tízkor már kihalt városban.
Katt!
Katt!
A Főtéren magányosan
Folyt. köv.
Indián Tízparancsolat Gondoskodj a Földről, és tiszteld minden lakóját! Maradj hű a Nagy Szellemhez! Mutass tiszteletet embertársaid iránt! Dolgozz az egész emberiségért! Segíts és szeress, ahol szükséges! Tedd azt, amit jónak gondolsz! Gondoskodj tested és lelked jólétéről! Erőd egy részét fordítsd a világ jobbítására! Légy mindig igazságos és tisztességes! Vállald tetteid következményét!
Munkahelyemet, munkámat nagyon szerettem, változatos és sokrétű volt. Az ÉKV. Osztály úgy kezelt, mint a saját gyerekét. Előny volt, hogy a nyári gyakorlatokon az alapokat már megtanultam, így egyenest „bedobtak” a mélyvízbe.
A megye kommunális ágazatainak és a szolgáltató cégeknek a koordinálása volt.
Közben főnökeim biztatására megkerestem a város vezetését és beszámoltam a diplomám sikeréről és felajánlottam a városnak. Fekete Nándor, a városi tanács elnöke volt, akinek nagyon tetszett a gondolat és megvette a város a diplomámat.
A dokumentumokra és a későbbiekben, igény szerint elkészítendő kiviteli tervekre kötöttünk szerződést. A dokumentumokért meghatározott összeget elfogadtam, de a kiviteli tervek elkészítésére felajánlott pénzt nem fogadtam el. A tervek elkészítését társadalmi munkában vállaltam el. (Sokan azt mondták, hülye vagyok. Lehet, mondtam nekik, de én így érzem korrektnek.)
Szabadidőmben volt középiskolás barátaimmal jártunk bulizni, a lakótelepen rengeteget túráztunk a szomszéd gyerekekkel.
Az éjszakai alvással volt gondom, bajom, nagyon nehezen álltam át a rendes kerékvágásba. Ugyanis három éven keresztül mindig éjszaka tanultam, rajzoltam. Itt viszont már reggel kezdődött a munka, a délután elment gyorsan jött az este és alig bírtam elaludni.
Aztán valami hiányzott, de nem tudtam mi. Erre a hiányérzetre akkor ébredtem rá, amikor a munkahelyemen valami plakátot kellett rajzolnom, ad hoc jelleggel.
Akkor ugrott be, hogy a számomra mindig fontos – általánosban, gimiben, a fősuliról nem beszélve – a rajz. Na, akkor adtam magamnak egy fejmosást és elkezdtem meditálni, mit is kellene csinálni. Valamit rajzolnom, festenem kell, hogy kreativitásomat lekössem.
Napokig szenvedtem, gyötrődtem a kérdéssel, amikor beugrott a diplomamunkám.
És elkezdődött nálam az Indián falu kiviteli tervének készítése.
Nagy lendülettel, teli energiával és lelkesedéssel készítettem a terveket. A terület beépítési, növénytelepítési, kitűzési stb. terveivel nem volt gondom. Azonban – tanultunk ugyan faszerkezeteket stb., - de biztosabb volt számomra egy gyakorlati tapasztalattal rendelkező emberrel, édesapámmal végig beszélni a falétesítmények megépítésének legstabilabb, legegyszerűbb és balesetmentes mód kiválasztását.
Édesapám mellettem, ölemben a rajztábla és skiccen, szabadkézi rajzolással minden létesítmény megépítését együtt megterveztük. Az eredeti elképzeléstől két dologban tértink el, a két létesítményt összekötő kötélhíd helyett fix fahíd mellett döntöttünk, illetve a „nád” kunyhóknál is fakunyhók kerültek a tervbe. Mindez stabilitás, baleset megelőzés szempontjából volt indokolt: a kötelet a játszó gyerekek/vagy rongálók elvághatják és a nádkunyhót pedig felgyújthatják.
Ezután minden szabadidőmet a tervdokumentációk elkészítésére fordítottam.
Volt eset, amikor hajnali háromkor felkeltem, mert nem tudtam aludni és nekifogtam rajzolni. Édesapám csoszogására lettem figyelmes, jött, hogy miért ég nálam a villany. Amikor meglátta, hogy rajzolok, kaptam egy „szép” jelzőt.
Szumma - szummárum, nem tudom már, hogy mennyi idő elteltével, de elkészültek a létesítmények kiviteli tervei is. Így már egységes volt az engedélyeztetésre alkalmas tervdokumentáció műszaki leírással együtt, csak a megépítés helyszínrajza hiányzott.
Gondolkodtam, beszélgettem főnökeimmel, kollégáimmal, a város illetékeseivel és úgy döntöttünk, hogy a projekt egésze egyszerre úgysem valósulna meg, mert akkor a város minden pénze a lakásépítésre irányult.
Mindenkinek tetszett, amikor elmondtam, hogy a gyerekek számára legérdekesebb lenne az Indián falu, mint szabadtéri egység. Igen ám, de hová kellene megépíteni, jött a következő kérdés.
Első gondolatként a városközpont felett emelkedő Pipis hegyre gondoltunk. Ott a TV torony, a központból a kálvárián keresztül gyalogosan is megközelíthető, a hegyet megkerülve pedig kocsival. A hegy déli tetején állt a gyönyörű, a munkásváros elemét jelképező Partizán szobor, amit minden városba látogató a 21-es útról láthatott.
A Pipis-hegyet elég sokan látogatták, ezért is vetődött fel ez a gondolat.
Már nem is tudom, hogy igazából miért vetettük el a gondolatot.
Következő ötletként a Beszterce lakótelep jött szóba. Ugyanis a lakótelep egy megkezdett családi házas beépítésű kis lakóegység folytatásaként épült, a szlovák határátkelőhöz vezető 21-es állami úttal párhuzamosan lévő völgykatlanba. A Tarján vendéglőtől a Strand_kemping felé leágazó útig.
A lakótelep beépítési terve szerint a tervdokumentációk alapján a lakótelepet megkerülő Medves krt. (Norvég sorházak mögötti) fölött lévő domboldalra teraszos lakóépületek szerepeltek a városrendezési tervében. Azonban a geológiai és talajmechanikai szakvélemények erre alkalmatlannak tartották a területet, mert állítólag csúszott a talaj.
Így a terület – amely a völgykatlan minden irányából látható volt és a lakótelep fölé emelkedett önmagát kínálta az Indián falu telepítésére.
A kiegészített dokumentáció nagyon tetszett a városi vezetésnek és főnökeimnek, kollégáimnak is. Csak pénz nem volt a kivitelezésre.
Saját maga megnyugtatására – mert kertészmérnök nem volt az ismeretségi körömben – a kész dokumentációt felvittem az ÉVM-be –Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium -, és kikértem a kollégák véleményét.
Imádtam hozzájuk menni, mert rangtól, beosztástól függetlenül közvetlen barátias kapcsolat alakult ki velük s mint utólag kiderült ők meg azt a lelkesedét, szakmai elhivatottságot értékelték bennem.
(Volt egy-egy időszak, amikor hosszabb ideig nem volt alkalmunk találkozni, aztán ismét hozzájuk kellett fordulnom. Akkor árulták el, sokat emlegettek, hogy mi lehet velem, megvan-e még a lelkesedésem. Mondtam nekik – több éves tapasztalat után -, hogy voltak bőven pofonok és sikerek is szakmai téren, néha megingott a lelkesedésem, de aztán mindig jött valami olyan hír, információ, ami visszaadta lelkesedésemet, a szakmai elhivatottságomat, emberi mentalitásomat is megsértették már, de kiverni soha nem tudják már belőlem.)
A kollégák átnézték az egész anyagot, terveket. pozitív véleményt mondtak, és nagyok szépnek, esztétikusnak tartották a terveket.
Ekkor megszólalt az egyik nagyon kedves kolléga:
- Te Olgi, nem vagy normális! – mondta és rám jött a rémület, mit rontottam el.
- Miért? – kérdeztem vissza.
- Mi a fenének sraffoztad a fákat, még a metszeteknél az erezetet is berajzoltad. A kivitelező úgy is látja és egyértelmű számára, hogy mi a feladata. – válaszolt.
Megkönnyebbültem.
- Azért, mert én úgy éreztem, hogy így esztétikus és mindenki számára egyértelmű a rajz. – válaszoltam.
- Öregem, de mennyi munka volt vele, egyébként valóban nagyon szépek így a tervek. Én biztos, hogy nem dolgoztam volna így ki. – válaszolta.
Azután elkezdtünk egyéb más szakmai dolgokról beszélgetni, amikor a kritikus kollégám megszólat.
- Olgi! Miből fogjátok megvalósítani, van pénze a városnak a kivitelezésre? – kérdezte.
- Nincs, mert minden fillér a lakásépítésre megy. – válaszoltam.
- Akkor minek készítetted el a tervet? – kérdezte.
Elmeséltem nekik, hogy a város megvette a diplomámat stb, nekem hiányzott a rajzolás, tervezés …..
- Hát, Te csaj, Te „lökött” megszállott városgazdász vagy. – kaptam meg a pozitív jelzőt, majd dőltünk a nevetéstől a többi kollégával.
- Na, idefigyelj! Mennyi pénz kellene a megvalósításhoz?
- Fogalmam sincs –de kb. 250 ezer forintból minden megvalósítható lenne. – válaszoltam neki.
- Na, és ahhoz mit szólsz, ha azt mondom, hogy a város megkapja ezt az összeget? – szólt hozzám.
Nem tudom – csak elképzelem – milyen megdöbbent pofát vághattam, mert mindenkiből kibukott a nevetés.
- Ne nézz már hülyének – válaszoltam -, a minisztériumnak sincs pénze, hisz hetekkel ezelőtt vitatkoztunk, hogy új kukás gépek kellenének az egyik szolgáltatónak, s elutasítottátok kérésünket.
- Ja! Valóban így van, hogy a fenntartási pénzek már szétosztásra kerültek évelején, fejlesztésre nem maradt pénz. – kaptam meg az információimat igazoló választ.
- Hát akkor miről beszélünk? – kérdeztem vissza.
A kolléga sunyin mosolygott az orra alatt és a következőket válaszolta:
- Ma az ország játszóterein, mint Te is tudod, mindenhol csak fém játékok vannak. A fát, mint alapanyagot még nem fedezték fel, csak erdei területeken alkalmazzák pihenő helyeken. Az Indián falud – mondta erősen kihangsúlyozva – új létesítmény belterületre, ezért, mint „kísérleti létesítmény” – re megkapja a város, a kiviteli összeget.
Csak kapkodtam a levegőt, majd így folytatta:
- E célra – kísérleti létesítményekre, újításokra stb. – külön keretünk van, és ebből kapsz a falud megépítésére, pontosabban a város kaphatja meg.
… nem jutottam szóhoz, csak hallgattam …
- A kollégával vedd fel a kapcsolatot, mert ezt a keretet ő kezeli, én megbeszélem vele a feladatot és közvetíts ő közötte meg a város között a szerződés megkötésére. Ahhoz viszont engedélyeztetni kell a tervet, és a kivitelezőt is meg kell nevezni. Na, ez lesz a feladatod és SOS-ben intézd.
Percek kellettek, mire észhez tértem, felugrottam, körbepusziltam a kollégát és elpityeregtem örömömben.
Az aranyos kollégák ott ugráltak körülöttem és próbáltak lelket verni belém.
Akkor én voltam a világ legboldogabb embere.
Boldog voltam. Beszélgettünk még egy darabig, mert volt más megoldandó probléma is, aztán elköszöntem.
Olyan voltam, mint akit elkábítottak, fogalmam nincs, hogy jutottam el a Keletiig és hazautaztam. Nem volt telefonunk, így csak szüleimmel tudtam megosztani örömhíremet.
Másnap aztán siettem be a munkahelyemre, újságoltam a hírt és nyolckor már telefonáltam a városi tanács elnökének:
- Üdvözlöm Fekete elvtárs. Nagy hírem van, megépítjük az Indián falut. - hadartam el telefonba.
- Olgi, nincs semmi pénzünk rá, miből építenénk? – kérdezte, kissé rémült volt a hangja.
- Fekete elvtárs, tegnap fent voltam az ÉVM-ben, és onnét kapunk pénzt a kivitelezésre.
- Olgi, azonnal jöjjön át és mondjon el mindent. – közölte.
Főnökeim természetesen örömmel elengedtek – hisz nekik is nagy öröm és dicsőség volt a hír – és átmentem a Városi Tanácsra.
Fekete elvtárs már várt és pontról, pontra elmeséltette velem a minisztériumban történteket.
Látszott rajta az öröm és megbeszéltük a további lépéseket: fénymásolás, engedélyeztetés, kivitelező stb. Szétosztottuk a feladatokat.
Majd elindult a lavina.
Szakmai szempontból az erdőgazdaságot találtuk legalkalmasabbnak, amit Fekete elvtárs megbeszélt a vezetőjükkel, én már a tervekkel mentem a kijelölt személyhez.
Időközben megkaptuk a szerződés-tervezetet, az építési engedélyt is. Mindent előkészítve vittem a minisztériumba a dokumentumokat és hazafelé már aláírt szerződéssel jöttem.
Innen a feladat az Erdőgazdaságé és a Városgazdálkodási Üzemé volt.
Beindultak a munkák. Ha tehettem, mindennap, munka után kimentem a területre. Egyik alkalommal, édesanyámmal sétáltunk ki, két létesítmény már stabilan állt. Velünk szembe jött két kamasz, egy magas és egy alacsony srác.
A kicsi nyomta a szöveget a másiknak:
- Te, ha kész lesz indián falu, akkor feltesszük, a tollakat elővesszük a …….., és kiabáljuk, hogy: Uf-uf. ”I-ijáó!” ”I-ijáó!” kezünkben „tomahak”
Alig tudtam magamat visszafogni a nevetéstől.
Az építéssel párhuzamosan vették tulajdonba a gyerekek. Nagy jól haladtak a kivitelezési munkák, „kézbe vehették az ifjú „besztercei indiánok.
Amikor leszálltam naponta a helyi járatról, örömmel, ugyanakkor kicsit megrettenve néztem fel az Indián falura. Állandóan teli volt gyerekekkel, a színek kavalkádjával volt teli a játszótér, mert mindenhol gyerek volt.
Egyszer férjemmel mentünk haza és rémülten szólaltam meg:
- Nézd, úristen még a sátrak csúcsán, 5-6 m magasságban is ültek gyerekek.
Csupán néhány kép készült a faluról, már nagyon sajnálom, mert egy-egy séta alkalmával döbbentem láttam, hogy az ajtó nélküli – amit rongálás megelőzése céljából hagytam ki a tervekből -, rongyszőnyegek voltak, bent farönkök, téglákra lakott lócákkal berendezett „helyiségbe” léptem.
042-43-002
Szavakkal nem lehet elmondani boldogságomat, mert a létesítményt a gyerekek magukénak tartották, ami a legfontosabb.
A falu teljesen felépült és a gyerekek tulajdonba vették. Még hátra volt a növénytelepítés, füvesítés és a totem oszlopok kiépítése.
De ezekből már kimaradtam, mert időközben családunk elköltözött 240 km-re a várostól.
A kapcsolatot tartottam kollégáimmal, aztán évek múlva mesélték, hogy már nincs semmi az Indián faluból, mert nem ápolták az „épületeket”, a területet és a link tinik vették birtokba a területet.
Fájó szívvel vettem tudomásul, de ma is boldogan emlékszek vissza és hallom a gyerekek kacagását, magam előtt látom azt a zsongást, boldog gyermek arcokat, akikért fáradságot nem nézve törekedtem az Indián falu megépítéséért.
Célomat elértem, s örömet szereztem az akkori gyerekeknek.
BEFEJEZÉS
Időközben magánéletem másképp alakult, elváltam, Veszprémből Hevesre, majd Balassagyarmatra és 19 év után, visszaköltöztem szüleimmel és lányommal Salgótarjánba.
Hevesen szüleim a strandon voltak és tarjáni ismerősökkel futottak össze.
Beszélgettek, szó-szót követett és a tarjániak az Indián faluról kezdtek „mesélni” édesanyámnak. Egy darabig csak hallgatta, aztán nem bírta tovább– pedig nem dicsekvő tipus -, és elmondta az ismerősöknek, hogy az Indián falut a lánya tervezte és építtette meg.
Ekkor viszont az ismerősök lepődtek meg.
Amikor úgy döntött a család, hogy visszaköltözünk Tarjánba, folyamatosan olvastam a hirdetéseket – természetesen a Beszterce lakótelepen kerestem lakást, és hívogattam a hirdetőket.
Érdeklődtem az egyik szimpatikusnak tűnő lakásról, és amikor odajutottunk, a lakótelep melyik részén van a lakás a következő választ kaptam:
- A Medves krt. felső szakaszán, az Indián falu alatt.
Köpni, nyelni nem tudtam. Megköszöntem a tájékoztatást és elsírtam magam örömömben.
Ekkor 2001 tavasza volt.
Szüleim sokat kiültek a szomszédokkal beszélgetni, ismerősök kutyusaikkal mentek, odaköszöntek édesapámnak.
- Hová mentek? – kérdezte őket.
- Kimegyünk az Indián faluhoz. – válaszolták 2005 -ben.
Ledöbbentem, amikor édesapa boldogan mesélte el élményét.
A Beszterce lakótelep végén, a strand felőli részén vettünk lakást.
A szomszéd tízemeletes lakótömb földszintjén volt a kisposta és a leveleket, számlákat mindig a mamára bíztam, mert így kimozdult, ugyanakkor beszélgethetett a postai dolgozókkal – akik nagyon szerették -, meg ismerőseivel a tízemeletesből.
Egyik alkalommal, könnyekkel teli szemmel jött haza. Megijedtünk, mi történt. Nincs semmi baj mondta, leült a konyhában és mesélt:
„Többen álltak sorba a postán és egymással beszélgettek. Egy fiatal apuka morgott, hogy ezek a mai gyerekek nem tudnak magukkal mit kezdeni, nincs normális játszótér stb.
Majd folytatta:
- Bezzeg, amikor mi gyerekek voltunk, volt játszótér, alig lehetett hazacsalni bennünket az Indián falutól, mindig ott voltunk- mondta.
Anyuka csak hallgatott, majd elsírta magát.
- Mi baj van néni - kérdezte tőle a fiatalember.
- Megbántottam? – kérdezte.
- Nem, szó sincs róla, csak elérzékenyültem azokon, amiket mondott – válaszolta édesanyám.
- Miért, mi történt akkor - kérdezték az ott lévők, mert ők is megijedtek édesanyámon.
- Tudják, nagyon jól esett hallani, amikor az Indián falut említette a fiatalember, ugyanis azt a lányom tervezte és építtette meg. Hihetetlen, hogy azt a területet – mert falu már nincs – még mindig Indián falunak hívják.
Ekkor már 2007-volt.
Most 2011-et írunk, s ilyen az Indiánfalu helye/vagy az Indián falu?
A falu szerepét betöltötte , emberi gondatlanság miatt eltűnt, de a neve megmaradt.
A domboldal – ahol valamikor az Indián falu állt – ma az „Indián falu” nevet viseli az ott élők körében.
Sőt, legnagyobb meglepetésemre – ami információt a dokumentum írása közben kaptam – hivatalosan is, nyilvántartás szerint a terület az INDIÁN FALU nevet viseli!
Ami újabb elismerés a fentieken túl ….
Indián falu.
Fogalom.
Közterület.
Gyermekek szeretett játszóhelye volt, egy végzős városgazdász diplomamunkájának része, ami állami támogatással épült meg egy
- fejlődő városban
- új lakótelepen
a lakótelep, a város és a megye eredményét és az alkotó kezdő szakember sikerét, örök életre szóló elhivatottságát eredményezte.
UTÓIRAT
Az Indián falu gondolata túllépte a megyehatárt is.
Veszprémbe költözésem során a Kommunális Költségvetési Üzemnél kezdtem el dolgozni, mint tervező.
Feltételezem, hogy diplomamunkám sikerének bizonyosságául első feladatom egy Állatkert játszótér megtervezése volt.
Az üzemvezető rábízott a párttitkárra, hogy mutassa meg nekem, hogy már milyen szép, egyedi játékok vannak a városban, amiket ők építettek. Külön kihangsúlyozta, hogy nézzük meg az elefántot is. A kollégával körbejártuk a várost, igazából nem voltam elragadtatva a szabadtéri játékokon, utoljára maradt az „elefánt”, amit meglátva, majd hanyat estem.
A kolléga látta arcomon a reakciómat, mert elfehéredtem és alig tudtam szóhoz jutni.
- Mi baj van Olgi? – kérdezte.
- Mi? Fel vagyok háborodva, hogy lehetett ilyen építeni? – hallgatta döbbenten kirohanásomat a kolléga.
Majd folytattam:
- Funkciójában nagyon ötletes a dolog, mert az ormánya csúszda, a fenekénél fel lehet menni, logikus, mutatós, de őrült balesetveszélyes. Oké, de hogy a fenében lehet betonból gyerekjátékot építeni.
- Először is a lakótelep egy betonrengeteg, amit oldani és nem fokozni kell. A beton, ha elesik a gyerek, azonnal horzsolást kap, a játék minden széle éles, 90 ° - os, elvágja a gyerek kezét, de el is törheti. Őrület.
Na, visszamentünk a céghez, ahol a főnök első kérdése az elefánt volt. Képtelen voltam visszafogni magam, annyira felháborított az-a játék.
Jól össze is kaptunk. Hónapokig ment a szurkálódás, egymás győzködése, míg a végén a főnök beadta a derekát és az állatkerti játékokat elkezdtem áttervezni fából.
Időközben jelzést kapott a főnök a felügyeletes szervtől, hogy az egyik lakótelep melletti kihasználatlan területtel valamit kezdeni kellene, mert állandóan ott lézengenek tinik, dohányoznak stb.
Csupa szemét a terület.
Variáltunk, hogy mit lehetne ott építeni, s a végén a játszótér gondolata merült fel.
Ekkor ledöbbenésemre – mindenki gondolataival volt elfoglalva - nagyot kiáltott a főnököm – ami mindenkit felriasztott gondolataiból -, aki egyébként egy tündéri főnök és kiváló szakember volt:
- Olgi! Oda építjük meg az Indián falut. –kijelentette.
Ledöbbentem a „Pál fordulaton”, majd közöltem a főnökkel, hogy itt nem fog Indián falu épülni, mert az Salgótarjáné, annak a városnak terveztem, abba a közegbe illik.
Nem tetszett a dolog a főnöknek, csak egy hét elteltével nyugodott meg, amikor eléje tettem a skicceket az új játszótérről és a szabadtéri játékokról.
Építeni mindig tudtunk, igaz nem mindig azt és olyat, ami oda illik, de a fenntartást mindig elfelejtjük, vagy nem is akarjuk…
''A város legfontosabb funkciója, hogy a hatalmat formává, az energiát kultúrává, az élettelen anyagot eleven művészi jelképekké, a biológiai újratermelést pedig társadalmi kreativitássá alakítsa át.''
(MUMFORD, L. 1985)
A városi parkok, ha kisebb mértékben is, de az erdőkhöz hasonló környezetvédelmi és pihentető funkciót töltenek be.
Környezetvédelmi szerepe abban áll, hogy megtisztítják a levegőt a járművek által kibocsátott szén-dioxidtól, a hangszigetelés forgalmas utak és lakónegyedek között.
A növények esztétikai értéke növeli a táj szépségét. A városi parkok és kertek pihenési, kikapcsolódási lehetőséget is nyújtanak.
A zöldterületek típusa, felosztása, célja stb. sok féle szempontból rendszerezhető, melyből kiemelném a városi parkokat és azokon belül – cikkemhez kapcsolódóan a játszótereket, mivel környezetvédelmi szempontok mellett jelentős pedagógiai, pszichológiai, a szociológiai és társadalmi szempontokon túl, sőt, a mindennapi életben is meghatározó szerepet tölt be.
Az OTÉK szerint jogszabályilag:
Közpark: több funkciót szolgáló, legalább 1 ha nagyságú és legkisebb oldalmérete is 80 m-nél nagyobb, közhasználatú közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.
A játszótér meghatározó szerepe a gyermeki fantázia érvényesítése, amit a játszótér funkciójából adódó játékok nyújthatnak a gyermekek számára.
A játék általános jellemzői
• A játék örömet okoz
• A játék független
• A játék fejleszt
• A játék észrevétlenül fejleszt
• A játék „szabad”
A játék tehát egyaránt nagyon fontos fogalom a pedagógiában, a pszichológiában, a szociológiában, sőt, a mindennapi életben is.
A játék jellemzői alapján tervezzünk játékot
• Mit fejleszt a játék?
• Mi a célja a játéknak?
• Kinek/kiknek való a játék? (kor, nem, képesség)
• Hol játszható?
• Mikor játszható?
• Hányan játszhatják?
• Kapcsolódik-e a tananyaghoz, ha igen, miben és hogyan?
A játék típusa, a tervezés
A játék típusa, a tervezés lényege attól függhet, hogy
• aznap mennyi szabadidőnk van,
• milyen az időjárás
• milyen a gyerekek hangulata
• mit szeretnénk gyakorolni,
• mely ismeretet szükséges elmélyíteni.
„A játék megolajozza a testet és a lelket.”
(Benjamin Franklin)
Már az őskorban is játszottak valamivel a gyerekek: apró csontocskákból, kövekből, gallyakból saját maguk készítettek játékokat. Később, a gyermekek a játékoknál semminek sem örülnek jobban, elkezdték gyártani őket. Az ókori Egyiptomban egy búgócsigához hasonló szerkezet és a karikafuttatás volt elterjedve a fiúgyermekeknél, a lányoknál pedig kisebb rongy/vagy agyagbabák. Majd elterjedtek a társasjátékok, amelyeket a fiataloktól kezdve a legidősebbekig mindenki játszott.
A XX. és XXI. századi játszóterek
Egészen a 20. századig nem létezett a játszótér fogalma. Ekkoriban építhették meg az elsőt Európában, majd az egész világon elterjedtek. A legtöbb magyarországi játszótéren találunk csúszdát, mászókát, hintát.
Régebben a játékokat fémből készítették, volt szerencsém betonjátékkal is találkozni, de ma már inkább a masszív fából készült játékok terjednek, illetve keverednek a játékok alapanyagai (fa, fém, műanyag).
Alapanyagtól függetlenül mindegyik esetben megvan a létesítmény előnye és hátránya egyaránt ami nagymértékben függ
• a tervezőtől: a pénz/vagy a feladatot helyezi előnybe ( kerti növények csúszda alatt van a homokozó szegélye),
• kivitelezés minősége
• funkciónak megfelelő használata
• korosztály szerinti „játékosok”
• a kísérők/szülők pletyka-délután közötti odafigyelése a gyerekre, alkalomnak megfelelő öltöztetés,
• játszótér higiénikusságának megőrzése
• FOLYAMATOS KARBANTARTÁS!
Nem véletlenül írtam ez utóbbit, mert a zöldterület elhelyezkedésétől, funkciójától, alkalmazott játszó eszközök anyagától függetlenül folyamatos karbantartást, fenntartást igényelnek.
„Az embernek fel kell ismernie a természet más teremtményeivel való együttélés szükségességét, felismervén a kölcsönös függőség megmásíthatatlan tényét, mivel az ember is része a természet rendszerének.”
(Gyulai I.)
Utolsó gondolatként hagytam – a fentiekben felsoroltakon túl - személyes, szakmai kifogásomat a jelenlegi játszóterek/szabadtéri játékok tekintetében:
Mi a célja – alapfunkcióján túl - a zöldfelület/park/játszótér kialakításának?
Természetes környezet kialakítása a „beton rengeteg” közé, a beton tömeg által kiváltott merevség oldása, emberközellé tétele.
A gyerekek fantázia világának kielégítése, kreativitásának, közösségi személyiségének fejlesztése.
Ezzel szemben vadítóbb színekkel „díszített”, zöldövezetbe, természetes környezetbe nem illő, egy – két funkcióval bíró eszközök elhelyezése a „divat”.
Ha fémjáték, akkor legyen barna, ha faházikó stb., akkor legyen a z alapanyag eredeti színe/vagy barna, ha műanyag kiegészítő, akkor az legye természetes szín, ne pedig rikító piros, vagy kék.
Miért vetem fel ezeket a gondolatokat?
Azért, mert mint szülő, vagy óvó néni, tanító felháborodva reagálunk, amikor a gyerekünk beszélgetés során, vagy rajzaiban kapjuk vissza a természetellenes színekkel épített játékokat.
Nem ismerik az igazi szép meséket, könyveket – Pöttyös Panni, Öreg néne őzikéjét, Magyar népmesék, pöttyös, majd csíkos könyvek -, amelyekből tanulhatnának, érzelmi gazdagságukat – már amelyik gyereknek van – bővítenék.
Nem ismerik a növényzetet, a természetet, annak értékeit, a környezetet.
A mai gyerek a számítógépen keresztül látottak alapján – a közösség hiánya miatt – alkot véleményt, von le következtetéseket, válik magába fordulttá, fantáziátlan és agresszív.
Ha mindez nem jut el a gyerekhez, nem kellene esetleg ember közelibbé, természetesebbé tenni közvetlen lakókörnyezetét?
A játékokban pontosan visszatükröződnek egy közösség értékei, normái, elvárásai, szemlélete, noha gyakran „rejtett” üzenetek formájában.
Magyarországon működő szabadtéri játékot gyártó cégek mellett, sajnos a külföldi tulajdonban lévő cégek minősített termékeit alkalmazzák az új játszóterek megvalósítása során.
Egy szakember a mai új, eu-s követelményeknek mennyi lehet a kivitelezési költsége: öt milli forintnál kezdődik és a fellegek közelében jár.
Az árak a fellegekben járnak.
A több anyagok – időjárás változás, funkciónak megfelelő használat stb. – különböző reakciókat vált ki az anyagokból ezért rendszeres ellenőrzést, javítást IGÉNYELNÉNEK. A játszótér egyén elemeiről – növényzet, burkolat, egyéb kerti bútor stb. – nem is beszélve.
Egyszóval továbbra is építünk játszóteret – ott, ahol az önkormányzatnak pénze van rá, vagy pályázatot nyer -, a meglévő/volt játszóterek száma csökkent, leromboltuk, tönkre tettük ...
Érdemes lenne elgondolkodni a további évek tennivalói között a következőkről:
- a még meglévő fém játszóeszközökkel beépített játszótereket rendbe tenni, természetessé alakítani -, a játszóeszközöket pedig „felöltöztetni, új arculatot adni nekik, mert minden játék egy listasorozatba sorolható, csak, - más-más külsővel,
- az új játszótereinknél pedig a szokványos – csúszda, hinta stb. – mellett/helyett fantázia dús, figyelemfelkeltő nem „ESZKÖZÖKET”, hanem „KOMPLEX LÉTESÍTMÉNY”- eket hoznánk létre, a természet adta lehetőségekkel élve.
Írásom fő témáját nézve, az Indián falut, amit átadásakor, 1980-ban úgy értékelte egy szakember: „Legfőképpen azt szeretnénk, hogy kellőképpen megbecsüljék, óvják meg ezt a többszázezer forint értékű, országszerte párját ritkító létesítményt.”
Az Indián falu megépítésével – vagy ehhez hasonlókkal megfordulnának a dolgok:
„Eddig évszázadokon át a természetbe építettük a településeket, ezzel romboltuk a természeti értéket, most célul űzhetnénk ki, hogy, az épített mesterséges környezetbe visszahozzuk a természetet!”
1980-ban ez kb. 250 ezer Ft-ba került. Ma csak „hasalni tudok”, miszerint területileg egy salgótarjáni játszótér egynegyedét képezi az indián falunak, harmadszori felújítása „csak” 10 millió Ft* – ba került. S mivel harmadszor kellett „hozzá nyúlni, az már kb. 30 millió Ft* ráfordítást jelenhet.
Akkor területi arányokat nézve 40 millió Ft*- ból megépülhetne ismételten az Indián Falu?
*Adataimat sok tényező befolyásolja, mind-mind hasra ütéssel, sacc/kb. meghatározással történt részemről.
Már magam előtt látom – ismerve lépeseiket, eddigi „alkotásaikat” - a döntésre jogosult személyek ellenvetését, gyűlöletét, irigységét sugalló arcvonásait, de magam elé képzelem az Anno 1980-ban épült Indián falu szín kavalkádját adó gyerek-tömeget, fülemben cseng ma is a gyerekek élvezetet, örömet sugalló nevetése!
"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."
Ma salgótarjánban itt és ilyen játszóterek vannak :
...de nem a Vadnyugaton, hanem Salgótarjánban a Beszterce lakótelepen. A tarjáni indiánfalu történetét és életének egy meghatározó szakaszát Stifterné Tóth Olga meséli el, aki a falu megálmodója volt.
Indián Tízparancsolat Gondoskodj a Földről, és tiszteld minden lakóját! Maradj hű a Nagy Szellemhez! Mutass tiszteletet embertársaid iránt! Dolgozz az egész emberiségért! Segíts és szeress, ahol szükséges! Tedd azt, amit jónak gondolsz! Gondoskodj tested és lelked jólétéről! Erőd egy részét fordítsd a világ jobbítására! Légy mindig igazságos és tisztességes! Vállald tetteid következményét!
Ez nagyon nagy előny, mert az ember önmagával, munkájával szemben szigorú követelményeket állít önmaga elé, ugyanakkor sohasem elégedett és akkor nyugodt, ha a kihívások sokasága kering a fejében.
Ezúton is köszönök minden segítséget, dicséretet, kritikát, és pofonokat, amit életem során kaptam, mert nagy szerepet töltöttek be göröngyös útjaimon. De sokat tanultam általuk ami nagy segítség volt abban, hogy ember tudtam maradni, szakmámat hobbiként végzem és e tanulmány összeállítása során újra átéltem a leírtakat, olyan lelkesedéssel, örömmel, mint amikor főiskolás voltam.
S ezáltal mindenhol, ahol éltem, dolgoztam ez idáig, otthagytam a „kezem nyomát”:
- Salgótarjánban az Indián falu,
- Veszprémben, a sok játszótértervezés ellenére második munkahelyemen – a Veszprém Megyei Tanács Vb. ÉKV. Osztály dolgozójaként, az irányításom alá tartozó kommunális szervezetek közreműködésével, munkájukkal üdülőt építettünk a helyi mozgássérült egyesületnek Vas megyében, társadalmi munkával,
- Hevesen természetesen várat építettünk fából,
- Balassagyarmaton szintén létesült egy játszótér az új szabványok alapján ….
….. de mindegyik egy külön történet …….
Játszótér
Ígéret volt. Szép volt. Elhitték. Csinálták. Néhányan. A többiek? Nézték,. Megjegyezték de ráérnek. Hiányzott ez-az. Meglesz – mondták a nagyok…….. Versenyt ígértek. S egymást múlták fel- a nem teljesítésben. Azért csak lett valami. Századik könyörgésre. Gyermekek örömére. A játszótér – mindenkié. Mindenki tulajdona. Hintával, paddal, homokozóval. Diófával, hárssal, gyöngyvessző sövénnyel. S ki nem épített – legalább fát tör, berkenye bogyót tépdes, hintát lop és eléget. Munkamegosztás …. Egyik teremt – a másik hálából tönkrevágja. Így van ez tán rendjén? Nem, nem … de sajnos így van. Abban az utcában – s szerte e szép hazában.
(dusán)
A szakmát már az első hónapokban megszerettem, tanulmányi átlagaim jobbak voltak, mint a középiskolai átlag.
Az első két évet és a harmadik év első félévet – a kisebb/nagyobb buktatók ellenére sikeresen lezártam, mint a Nógrád Megyei Tanács Vb. Építési-, Közlekedési és Vízügyi Osztály társadalmi ösztöndíjasa.
Nyári gyakorlataimat Nógrád Megyei Tanács Vb. Építési-, Közlekedési és Vízügyi Osztályán töltöttem le. Olyan voltam közöttük, úgy kezeltek, mint a „fogadott gyereküket.
A második év utáni nyári gyakorlaton főnököm felvetette, hogy mi lenne, ha tarjáni témát dolgoznék ki a diplomamunkámban. Pontosabban a Tatár-árok szabadidő központtá alakítására gondolt. Nagyon felbirizgálta az agyamat, pláne, amikor még a domborzati térképet is beszerezte és segédanyagokat nyomott a kezembe. Nem tudtam dönteni, mert az iskola vezetésével kellett egyeztetni.
A diplomaterv témákat már készítették elő, az iskola határozta meg a feladatokat.
Személyes kérésemmel megkerestem tanáraimat. Tetszett a gondolatom, de ők nem dönthettek. Ugyanis az elmúlt évek során még egyszer sem engedték meg, hogy valamelyik diákjuk „kintről”, a gyakorlati életből hozzon feladatot.
Nem adtam fel elképzelésemet, mert éreztem az újat, a „mást”, a különlegességet és egy őrült nagy kihívást láttam benne.
Városépítésből minden félévben rendezési tervet készítettünk, vagy annak valamelyik elemét dolgoztuk ki. Ismerve önmagamat, már kicsit sablonosnak tűnt. Nagyon birizgálta agyamat a szabadidő központ témája. Felkerestem az igazgatót és kértem az engedélyét. Először nemleges válasszal küldött el.
A főnökeimnek elmeséltem sikertelenségemet. Az osztályvezető a főiskola igazgatójának címzett levélben kérte az engedély megadását, hivatkozva arra, hogy ösztöndíjasuk vagyok, továbbá a várost érintő szempontokat is felsorolta indokként.
A levél megérkezett az igazgatóhoz.
Feltételezem megvitatták tanszéki tanáraimmal is, mert végül megkaptam az iskola engedélyét a téma kidolgozására. Egy kis büszkeség kapott el. No, mégis csak sikerült!- címszóval.
Folyamatosan költöztünk be a kollégiumban és végig tárgyaltuk, hogy kinek, hogyan sikerültek a vizsgák, ki esett ki stb. Akkor megjelent az öcsém, azaz Miki. Hátra tett kezekkel közeledett felém. Hirtelen nem tudtam, merre meneküljek, vagy várjam meg, amíg odaér.
Ahogy közeledett, mosolyra görbült a szája.
Hozzám lépett, körbe puszilt és a következő szavakat intézte hozzám:
- Olgi, mindent köszönök, és bocsánatot kérek, amiért olyan durván viselkedtem a tavasszal. Ha te, akkor nem mosod meg a fejemet, akkor most nem vagyok itt. Felkaptam a vizet és a bennem kialakult dac késztetett arra, hogy igen is el tudom végezni az iskolát.
Majd előrevette kezeit és egy kis gumifigurát nyújtott át. Egy Fradi kabala volt, kis focista.
- Mint nagy Fradistának, úgy gondoltam ez lesz a legkedvesebb ajándék, annak emlékére, hogy törődtél velem.
Szóhoz se tudtam jutni. De nagyon jó érzés volt számomra, hogy érdemes volt kézbe venni Mikit, mert itt van ismét közöttünk.
A kis focista a kabalám lett. Minden vizsgámon ott állt az asztalomon, még most is megvan, és irattartó polcomat ékesíti.
A harmadik év második félévben is voltak zárthelyik, tanultunk, de elsődleges feladat – valamennyi tantárgyból -, a diplomaterv ceruzás kidolgozása volt.
Legnehezebb vizsgának – nem tartalmi, hanem mennyiségi szempontból – a városgazdaság tűnt. Három féléves anyagból kellett felkészülni. Minden tételt kidolgoztam és szokásos puskázási technikám alkalmazására készültem. Nem mindegyik tanárnál mertem puskázni. Nem a lebukás miatt, hanem tiszteletből nem vitt rá a lélek.
Most azonban muszáj volt elkészíteni, mert nagyon sok olyan téma szerepelt a tételek között, amit képtelen voltam bemagolni.
A puskázás a következő módon történt: a géppapír csomagot vittem magammal, alul, felül volt egy, egy stósz üres papír, középen a kidolgozott tételek. A tételek címét felülre írtam tollal, de a sorszámot alulra ceruzával – hogy leradírozhassam, így ki tudtam választani a szükséges kidolgozott tételt. Esetenként a papírom alá csúsztattam a kidolgozott tételt és átmásoltam, de volt eset, amikor a vizsga sorszámot írtam fel a papírra és a kidolgozott tételt adtam be.
A városgazdasági vizsgán is ezt tettem, másoltam a tételt, amikor imádott tanárom megállt az asztalom előtt és elkezdett beszélgetni velem a Fradiról, amikor meglátta „kabalámat” az asztalon. Próbáltam jó képet vágni, de a szívemben a torkomban volt. Beszéltünk a figuráról. a csapatról és az új stadionról. Már nem is tudom, hogy válaszoljak, mert idegben voltam, aztán megnyugvásomra tovább ment a tanár úr.
Nagyon megkönnyebbültem, bevallom.
A többiek diploma munkája rendezési terv volt, ami kiterjedt az infrastrukturális ágazatokra is.
Mivel a diplomamunkámban az út- és közműtervezés minimális volt, ezért külön feladatként kaptam meg a Miskolc város Béke terének áttervezését és a Tatár-árok csapadékvíz elvezetését is el kellett készíteni.
Nagy lelkesedéssel készültem az első városépítés óránkra, több variációt kidolgoztam. Izgalommal telítve mentem az órára és vártam, mikor kerülök sorra. Láng tanár úrtól várt segítő szavak helyett, becsmérlő, megalázó, elutasító véleményt kaptam.
Az egész csoport döbbent arccal hallgatta a tanár urat. Összekapkodtam a rajzaimat és zokogva rohantam ki az óráról. Nem tudom, hogy ezt miért tette, csak jóval később jöttem rá, hogy más tervei voltak velem szemben a diplomaterv ügyében.
Sírva mentem be a tanszékre és elmeséltem mi történt. Illés tanárnő vigasztalt meg és vállalta, hogy ő lesz a konzulensem. Egy kicsit megnyugodtam, de minden barátom faggatni kezdett, mert arcomon ott voltak a sírás nyomai.
A másodikosok között volt egy jó barátom, akivel nagyon sokat beszélgettünk szünetekben, illetve segítettem neki, ha szükség volt rá. Amikor megtudta Láng tanár úr viselkedését, felháborodását fejezte ki, majd így szólt:
- Tudod, mit? Édesapám a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, elviszlek hozzá, biztos segíteni fog neked.
Ez a srác ugyanis Barna Gábor – kinek nevét minden szakember ismerte –fia volt.
Valóban elvitt bemutatni az édesapjának, akitől rengeteget tanultam, sokat segített a diplomaterv kidolgozásánál és munkába állást követően is tartottuk a kapcsolatot.
A diplomaterv kidolgozását nagyon élveztem. Legjobban azt, amikor szabadkézzel készítettem a szabadtéri fajátékok perspektivikus rajzát.
Általában tele volt az egész tanuló és mindenki – természetesen saját feladata mellett – azt figyelte, hogy milyen „figurát” talált már ki megint ez, az Olga? Egyik pillanatban gondolkodtam, majd rajzoltam és körbemutattam a rajzot.
Amikor a kezem nem mozdult, arcomra volt írva, hogy gondolkodok, egymást követték a bekiabálások:
- Majom figurát már rajzoltál?
- A kígyóból milyen szabadtéri játék alakítható?
- Madár – figurából is lehet kialakítani valamit?
Minden, tervezett fa-játék szabadkézi rajza kész volt, csak az Indián faluba tervezett totem oszlopok nem akartak sikerülni. Kínlódásaim után a srácokhoz fordultam – remélve, hogy e téren nagyobb ismerettel rendelkeznek -, akik aztán nem könnyen, de megrajzolták a totem oszlopokat.
Sok – sok munkával, de összeállt a tanulmány: 6 darab 55 x 80-as pauszrajz, 60 db szabadkézi rajz és a műszaki leírás. Mindez kézzel írva, ceruza vagy tusrajzként. A féléves jegyeket ezek alapján kaptuk, a diplomamunkához a kész kidolgozás és az év végi jegy megadásával kapott vélemény szerinti átdolgozás volt a feladat.
A gyakorlati jegyeket simán megkaptam az érintett tantárgyakból és a többi tárgyból is. A legérdekesebb a közműjegyem jelentette. Mint előzőekben említettem a Tatár – árok csapadékvíz elvezetését kellett elkészítenem. A többi rajzzal szemben, ez kínszenvedés volt számomra.
Őrültségnek tartottam, hogy a természet által kialakított természeti környezet rendszerét kellett megbolygatnom. A munka során végig szidtam tanáromat. Végül nagy nehezen elkészült a tanulmányom.
Konzulens tanárom a következő szavakkal adta kezembe a leosztályzott tanulmányt:
- Közműből is megkapod a jelest, mert szépen kidolgoztad. De visszamész a kollégiumba bedobod a szekrényed sarkába és nem akarom látni a diploma munkád részeként. – mondta Illés tanárnő, mivel ő is butaságnak tartotta ezt a feladatot.
De aztán a sok öröm, eredményes félév, jó gyakorlati jegyek mellett megint rám szállt a „fekete holló”.
Ugyanis a diplomamunka szöveges részét két példányban kellett leadni. Na, nesze, neked Olga! Most mi lesz? A szöveges rész nem okozott gondot, mert már tudtam előre, hogy főnökék megbeszélték, hogy ki gépeli le, a szabadkézi rajzok sokszorosítása már problémás volt, mivel akkor még nem volt fénymásoló.
Vallomás: "Feladatom témáját tekintve első hallásra nagyon szép és érdekes volt. Később jöttem rá, amilyen szép olyan nehéz is. Kezdetben egy térkép állt rendelkezésemre, mely nagyon kevés segítséget nyújtott. Ez későbbi munkámat rendkívül nehézzé és ugyan-akkor széppé tette, mivel a felhasználható forrásmunkák hiányossággát önálló gondolataimmal és ötleteimmel kellett pótolnom. A fejben megszülető ötleteket nehéz volt gyakorlatilag kiviteleznem. Az első három terv elkészítésénél még nem is annyira mint a negyediknél. Ugyanis nem tudtam mi legyen az, amely a "játszó-kombinátot" különlegessé teszi. Mert minden, amit eddig csináltam kezdeti lépésnek tűnt. Ekkor vetődött fel bennem a fa-játékszerek gondolata, moly összhangba hozhatja az embert a természettel. S a gondolat ismét megmozgatta fantáziámat, megszülettek az ötletek, melyek tervezésekor újból átéltem gyermekkoromat, pedig már 21 éves vagyok. A további munka mér valamivel könnyebb volt, melyek részletes leírását a következőkben ismertetem".
Az ÉkV. - n is variáltak a kollégák, én meg a főiskolán.
Megoldást nem tudtam, majd egyik tanárom vetette fel, hogy menjek be az igazgatóhoz és kérjek engedélyt tőle ahhoz, hogy a főiskola fotósa nekem lefotózza a 60 db szabadkézi rajzot.
Az ötlet nagyon jónak tűnt és nagyon emlékszek rá, már késő délután volt, amikor bejutottam az igazgatónkhoz. Ismertettem vele a helyzetet stb. s ő közölte, semmi gond, menjek fel a fotós sráchoz, hivatkozzak rá és állítsuk össze a dokumentumot.
Végig táncoltam a földszinti folyosót és szaladtam fel a padlástérbe. Ismertem a fotósunkat és lihegve hadartam el a „történetet”. Mindent szépen megbeszéltünk, s a végén rátértünk az anyagiakra.
Na, megint jött a feketeleves, amikor megmondta a srác, hogy ez 3.000 Ft-ba kerül. Édesapámnak nem volt ennyi egy havi fizetése. Úristen, én ezt nem tudom vállalni, válaszoltam könnyekkel küszködve a srácnak.
Könnyekkel küszködve mentem vissza az igazgatónkhoz, megköszöntem a segítő szándékát, és elmondtam, hogy nem tudok most 3.000 Ft-t előteremteni ehhez.
Nincs más megoldás, majd megpróbálom megrajzolni még egy garnitúrában a 60 db tervet. Közben indulni készültem, amikor rám szólt, hogy üljek vissza.
Majd a következőket mondta:
- Olga, maga ne foglalkozzon a fotózás költségével, majd azt az iskola fizeti, mert a főiskolának sem mindegy, milyen diplomák készülnek el a végzősöknél és az is meghatározó, hogy milyen szakembereket ad az országnak.
Csak hallgattam, még arra emlékszem, hogy dadogva megköszöntem a segítségét. De arról a mai napig fogalmam sincs, hogy kerültem ki az irodájából az főiskola elé. Leültem a vaskerítés lábazatára és kibukott belőlem a sírás.
Majd egyik cigiről a másikra gyújtottam, képtelen voltam elhinni és feldolgozni a főiskola segítségét.
Éjszakánként már összefutottak a szemem előtt a fát ábrázoló karikák, a pausz hátoldalán ceruzával kiszínesített területek stb.
Aztán elkészültek a pauszrajzok, metszetek, a leírás és a fotók is.
024-28
A vizsgákat gyorsan letettem és rohantam haza Tarjánba, mert a diplomamunkámnak az esztétikus összeállítása még hátra volt. A pausz rajzokat fel kellett kasírozni, a szabadkézi rajzokhoz le kellett gépeltetni a kísérő szöveget és a műszaki leírást.
A gépelési munkákat az egyik vállalat titkárnője – aki a mai napig barátnőm - vállalta. Sok esténk elment az anyag esztétikus kialakítására, de nagyon szép lett.
A legvégén pedig valamennyi anyagot be kellett köttetni.
A műszaki leírásnál és az A/4-es lapon lévő szabadkézi rajzoknál egyértelmű volt, hogy könyv formájában lesznek bekötve, de a 10 darab felkasírozott tervrajznál fogalmam sem volt, hogyan oldjuk meg.
Aztán a könyvkötő megoldotta a dolgot és olyan mappát készített, mint amilyet valamikor általános iskolában, gyakorlati órán készítettünk. De a tervekhez lezárható szerkentyűket is belerakott, amik összefogták a dokumentumokat és minden oldalról zárt, fedlappal ellátott nagy mappa készült.
Igen ám, de a köttetés előtt a kötés színe is kérdőjeles volt. Ugyanis a főiskolai szabályok szerint fekete borítás volt a kötelező, de egy szabadidő központról szóló anyagot – ahol gyerekeket érintő témák szerepelnek – sehogy sem tudtam elképzelni fekete borítású könyvekben és fekete mappában beadni. Fújj!
Vállaltam a kockázatot és minden borító színe piros lett.
Büszkén és boldogan vittem fel az iskolába a két könyvből és egy őrült nagy mappából – ami a 6 kasírozott pausz rajzot tartalmazta – álló diplomamunkát. Az elsők között voltam, akik leadták a diplomamunkájukat. A szállítás természetesen problémát jelentett, de későbbi kollégáim segítségével, az osztály kocsijával vittük fel Pestre. Magamban kacarásztam, mert mindenki azt nézte, hogy mi a fenét keres az a Volga a suli előtt? Olga száll ki belőle és mi az a sok anyag, amit bevisz az iskolába. Életem legkedvesebb, első legnagyobb kihívásával szembeni megbirkózásom eredményét jelentette.
Talán még annyit az egészről, hogy évfolyamtársaim diploma munkájával szemben mennyiségileg és tartalmilag is többszörösét jelentette a „Salgótarjáni Tatár-árok szabadidő parkká alakítása” c. tanulmány. Az utolsó félévem elejétől dolgoztam rajta, egyeztetnem kellett a tarjáni szakemberekkel, a külső konzulenssel, a tanárokkal, míg a többiek nagy része a vége felé fogott hozzá tanulmányához. De ami nagyon fontos, nagyon élveztem a munkát.
Amikor leadtam a tanszéken a tanulmányt a Volga nélkülem ment vissza Tarjánba, fent maradtam Pesten, mert készülni kellett az államvizsgára. Amikor bementem a tanulóba, döbbenten láttam, hogy társaim, még sehol sincsenek a diplomamunkájukkal. Beültem közéjük és segítettem, akinek tudtam. Volt, akinek sraffoztam, parkosítottam, aztán színeztem vagy műszaki leírást írtam.
Mint később kiderült, diplomamunkám dicséretes lett.
Bírálat
Tóth Olga végzős városgazdasági szakos hallgató záródolgozatáról.
Feladata volt Salgótarjáni Tatár-árok szabadidőközpont rendszéni, tervének elkészítése.
A hallgató a feladatot kiemelkedő szinten oldotta meg. A szabadidő központ területének funkcionális felosztása igen átgondolt. Jók a közlekedési kapcsolatok a tervezési területen belül /természetesen elsősorban a gyalogos forgalom/.
Az egyen játszó-területek kidolgozása igen részletes. Ötletes neveket adott Az egyes területeknek, a név egyben utal a terület funkciójára is. Minden korosztálybeli gyermek ill.. felnőtt megtalálja ezen a területen a szórakozás, pihenés lehetőségit.
A szabadidő központ megfelelően el van látva kiszolgáló létesítményekkel. Külön ki kell emelni az egyes játszó-területek részlet megoldásait. A játékok, játszó-területi eszközök kidolgozása tele van egyéni ötlettel. Külön említést érdemel még,, hogy a játékok alakjával, anyagával is alkalmazkodik a természethez, minden játék ill. játszó-eszköz fából készülhet.
A záródolgozat összességében tartalmilag s kivitelében is kiemelkedő szintű.
J a v a s o l t j e gy: 5. /jeles/ dicsérettel
Budapest, 1977. VI, hó/Dr Illés Istvánné/ adjunktus
Dicséretesre államvizsgáztam. A minisztériumból érkezett vizsgaelnök külön gratulált és sok sikert kívánt munkámhoz. Tanáraim velem örültek és láttam arcukon, hogy ők is, velem együtt boldogok és büszkék.
Természetesen itt sem maradhatott el Lendvai tanár úr szavai közül, a „Na, érdemes volt rám hallgatni?” szálló ige.
Ennek is külön története van, mert bizonyos tényezők miatt abba akartam hagyni a sulit. Nem lehetett velem bírni, amikor szüleim sokat hallva tőlem a tanár úr nevét azt mondták: Kérj tanácsot a tanár úrtól.”
Hát kértem és meg is kaptam, hasonló módom, stílusban, mint valamikor Czinke tanár úrtól.
Na attól az alkalomtól minden egyes alkalommal, amikor összetalálkoztunk Lendvai tanár úrral – még a főiskola elvégzése után is -, mindig megkaptam: „Na, érdemes volt rám hallgatni?”
Majd jött a telefon. Édesanyám hívott, aki végigizgulta a napot. S amikor elmondtam, hogy dicséretesre államvizsgáztam, elkezdett zokogni. Kolléganői mesélték utólag, hogy édesanyám arca sápadt volt és rémült. Amikor az eredményt meghallotta, azonnal zokogni kezdett megkönnyebbülésében. A nagypostáról hívott, ahol mindenki őt figyelte.
Későbbiekben sokszor, újra és újra átgondoltam az államvizsgát. Sokáig nehezen hittem el, hogy ilyen szerencsém is lehet. Nem vagyok babonás, de akkor mégis hittem benne. Ugyanis a tételszámom a 14-es volt. Az államvizsgámat 1977. Július 14-én tettem le, és 1955. Október 14-én születtem. Ezek szerint a kabala számom, vagy szerencse számom a 14-es lenne?
Ezzel – azt hittem naivan - lezárult a főiskolai időszak, de a kapcsolat örökké tart és fennáll, mert a „visszajáró” diákok közé tartozok. Még ma is.
Hazaköltöztem, elbúcsúztam társaimtól. Há-val megbeszéltük, hogy a nyáron eljön hozzánk és ősszel pedig felkészítem az államvizsgára, mivel ők haladékot kaptak októberig.
Még nem zárhatom le a főiskolai időszakot, mert igazából, csak szeptemberben ért véget. Ugyanis már dolgoztam, amikor telefonon kerestek a főiskoláról. Nem tudtam elképzelni mi történhetett. A városgazdasági tanszékről keresett az egyik tanárom.
- Készülj fel az ÉTE –től kapsz egy meghívót, hogy „ekkor és ekkor” fel kell jönnöd az iskolába. Előre szólok, hogy okvetlenül ott kell lenned. Érted! Ott kell lenned.- közölte, szinte felszólító hangnemben.
- De hát miért? – kérdeztem értetlenül.
- Nem mondhatom el. – válaszolta.
Aztán nagy nehezen elárulta, hogy tudtomon kívül a főiskola beküldte a diplomamunkámat az országos versenyre és helyezést értem el. Ezért kell felmennem. De azt már nem árulta el, hogy hányadik helyen végzett a munkám.
Már az is meglepett, hogy egyáltalán benevezték a diplomamunkámat, a helyezés pedig hihetetlennek tűnt számomra.
Azon a napon szüleim is velem jöttek, sőt akkor Gödöllőn lakó keresztszüleim és unokatestvéreim is ott voltak.
Tanáraim szinte körülrajongtak, amikor megláttak. Az eredményhirdetés hiteles megértéséhez le kell írnom a termet, ami a kollégiumunk nagyterme – számomra törzshely volt a kávé, cigi melletti éjszakai tanulásnál -.
A terembe belépve a bizottság a terem túlsó végén volt, két oldalt a diákság, középen egy folyosó a bizottsághoz. Mi a terem innenső végén a bejárati ajtónál, a zongora mellett, kicsit félre húzódva álltunk. Sok ismerős, tanáraim, volt évfolyamtársaimat fedeztem fel a jelenlévők között, de sok volt az ismeretlen is. Magamban elkönyveltem, hogy országos szinten, majd egy oklevelet kapok és kész. Én, kis naiv! - gondoltam vissza később ezekre a pillanatokra.
A megnyitót követően következett az eredményhirdetés, amit a Jelenlévő bizottság elnöke hátulról kezdte. Oklevelet kap /-nak XY, stb., stb., Sok ismert, ismeretlen név hangzott el. De valahogy az enyém sehol se volt.
Csak fél füllel figyeltem.
Aztán jött a díjak átadása: 6., 5., stb helyezést ért el XY, a díjat átadja XY stb. Na, nem is értem, mit keresek én itt. Már a 3. 2. helyezést elérteket díjazták. Semmi nem történt engemet érintően. Már az első helyezés következett, azon meditáltam, felesleges volt feljönni, érdemesebb lett volna …., kalandozott az agyam, amikor eljutott tudatomig az elnök szava, megállt bennem a vér:
„A műszaki főiskolások diplomamunkáinak országos versenyén első helyezést ért el Tóth Olga, az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Városgazdasági szakán végzett hallgatója, a „Salgótarjáni Tatár-árok szabadidő központtá alakítása” c. munkájával.”
Nagy tapsvihar vett körül, bekiabálások, gratulációk.
Nem tudom, hogyan jutottam ki a bizottsághoz. Robotként vettem át a díjat, fogadtam az elnökség tagjainak, tanáraimnak gratulációit, mert nem akartam elhinni ezt a sikert. Megköszöntem a díjat, tanáraim segítségét stb. és robot módjára visszaindultam, mosolygó arcokat, tapsoló embereket láttam, de nem éreztem és nem értettem.
Az agyam leállt.
Egyedül édesapám arcát láttam – ami visszarántott a valóvilágba, és akkor jutott el tudatomig, hogy mi is történt -, akinek szeméből potyogtak a könnyek. Örömében sírt és arcára volt írva az öröm és büszkeség.
Már nem emlékszem a később történtekre, mert igazából, csak napokkal később fogtam fel az eredmény értékét.
Hetekkel később felmentem a főiskolára és igazából akkor éltem át az eredmény, siker élményét, amikor tanáraim elmesélték az egész történetet.
Az idő rövidsége miatt nem értesítettek a pályázat benyújtásáról. Az eredményről pedig azért nem szóltak, hogy meglepetést okozzanak.
Sikerült.
De a legérdekesebb az volt, amikor elmesélték, hogy a bíráló bizottságnak mennyire tetszett a munkám. Egy – egy játszóeszköznél egymás között vitatkozva, mozdulatokkal utánozva igyekeztek rájönni, hogy milyen szórakozást nyújthat egy - egy játék a gyerekeknek.
De a legboldogabbak tanszéki tanáraim voltak. Ugyanis nagyon, nagy eredményt jelentett nekem, nekik, a tanszéknek, a főiskolának, hogy egy városgazdász – akinek a szakát sokáig kevésbé akarták elismerni – országos versenyen magamögé szorította a többi szakon végzőket. Úgy utólag belegondolva, nem volt piskóta, ez a siker!
Mindezt hallva, lelki megnyugvás és egy kis elégedettség töltött el, mert úgy éreztem valamicskét viszonoztam azt a sok fáradtságot, segítséget, jóindulatot, amit kaptam tanáraimtól, a főiskolától. , az ÉKV Osztálytól és elsősorban szüleimtől.
Másnap nagy örömmel meséltem el sikeremet kollégáimnak, akik velem együtt örültek. Aztán folytatódtak a munkás hétköznapok.
„Mottó: A rangot, a pénzt adják, és bármikor elvehetik, de ami benned van tudás és lelki gazdagság, megsérthetik, de soha el nem vehetik tőled.”
1955. október 14-én láttam meg a napvilágot egy heves megyei falucskában, Tarnaszentmiklóson. Nagyszüleim egyszerű paraszt-, szüleim munkásemberek voltak. Nagy rokonságom lévén, több generációban éltem át gyerekkoromat. Az élménnyel teli gyerekkor első komoly változása az általános iskola volt, melynek két évét szülőfalumban, míg a többit már Salgótarjánban fejeztem be. Szüleim Salgótarjánba költöztek 1964-ben. Az érettségit a Bolyai János Gimnázium 4.c. osztályosaként szereztem meg. Közben városon belül lakhelyet váltottunk. Az érettségi után felvételt nyertem az Ybl Miklós Építőipari Műszaki főiskola Városgazdasági szakára, amit – a Nógrád megyei Tanács társadalmi ösztöndíjasaként – sikeresen lediplomáztam. Nyári gyakorlataimat a megyei tanács Építési-, Közlekedési és Vízügyi Osztályán töltöttem és a diploma megvédése után itt kezdtem el munkás éveimet. 1979-ben férjhez mentem és 1982-ben szüleimmel, férjemmel Veszprémbe költöztünk, ahol először a Kommunális Üzem tervezőjeként, majd a Veszprém Megyei Tanács Vb. ÉKV Osztályán folytattam munkámat. 1983-ban lányom született. 1987-ben elváltam és visszaköltöztünk Kelet-Magyarországra, szülőfalum járási székhelyére, ahol a Városi tanács Vb. Városgazdálkodási Osztályán – majd annak jogutódjánál - dolgoztam 10 évig. Ezt követően Balassagyarmatra kerültem, ahol a Műszaki Osztályt vezettem. A megyei tanácsoknál az akkori beosztásnak megfelelően a megye kommunális ellátását és a szolgáltató szervezetek szakmai felügyeleti koordinációját kaptam feladatul. A helyi tanács/önkormányzat(-ok) vonatkozásában a település fejlesztése és működtetése volt a harci feladat, mint osztályvezetőként, majd visszaminősített ügyintézőként. A visszaminősítést az illetékes vezetők személyi hiúsága, politikai tényezők hozták, de lényege volt, hogy a szakmámat nem engedtem behajolni sem személyeknek, sem a politikának. Ezt követően elegem lett a közigazgatásban történt változásokból és egyéni vállalkozó lettem. Elég göröngyös utakat jártam/járok be, mert mindenhol a „kéz kezet mos” elv uralkodott/uralkodik az „embert” – mint minden feladat legfontosabb szereplőjét – háttérbe szorítva, ami nem része életemnek. Szüleim mindvégig velem éltek, lányom közben lediplomázott, meglepetésemre követte a „családi” szakirányt, ő is az Ybl - n szerzett diplomát, mint településmérnök – a városgazdász új elnevezése -, majd másoddiplomát a Kertészeti Egyetemen. A fővárosban maradt és elhelyezkedett kerület önkormányzatnál. 2005-ben édesapám meghalt, majd a helyzetet felmérve édesanyámmal Budapestre költöztünk. Előnyömre/hátrányomra? Ez számomra még kérdőjel. Annyi már biztos, hogy az ország helyzet – ezáltal az átlagemberek élete is - fokozatosan romlik. Sokszor önmagamba fordulva keresem a hibát, önmagamat marcangolom és tehetetlenségem elviselhetetlen. Sokszor költöztem, váltottam munkahelyet. Ha az első asztalomat szorítva maradtam volna az első székemen lehetséges, hogy sokkal jobb helyzetben lennék. De akkor az nem én lennék, mi történt volna ha adottságaim háttérbe szorulnak: Szakmai elhivatottság: szakma = hobbi. Jó kapcsolatteremtési képesség, önálló és csoportos munkavégzés. Kezdeményező készség, új megoldások megtervezése, megvalósítása. Szervezési, koordináló képesség. Küzdelem a reális célok megvalósításáért. Emberközpontúság. Széleskörű érdeklődés, nyitottság, mással való törődés, mozgékonyság, alaposság, kitartás Arról nem beszélve, hogy a változatos/kalandos életem során szerzett ismeretek, kialakított, érdek nélküli kapcsolatok, barátságok nem gazdagítanának. Tudom, sok ember ezt nem értékeli.
Nekem viszont mindennél többet számít, emelt fővel és izgalmakkal telítve megyek „haza” bármely településre, ahol éltem, dolgoztam és kezem nyoma mindenhol ott maradt, és lelkileg telítve élményekkel, örömökkel telítve megyek/jövök vissza abba a településbe, ahol pillanatnyilag élek/éltem.
Amikor még a Duna kék habjai mosták Nógrád vármegye partjait :)
A képeslapokat a profila.hu különböző árverési oldalairól gyűjtöttem össze.
Nem tudom, hogy vannak-e még indiánok Salgótarjánban, de az én gyerekkoromban voltak. Igaz mi akkor a Nagy indiánkönyvön, és Karl May hősein: Winettou-n, Old Shatterhand-en nőttünk fel.
Salgótarjánban ha már voltak indiánok azok hol máshol élhettek volna, mint egy indiánfaluban. Egy régi cikk az akkori megyei újságból:
Elásták a csatabárdot Indiánok honfoglalása a Nagy Hegyen
Hű micsoda csata volt (sivítva repültek a tomahawkok, süvöltöttek a nyílvesszők, a lópaták úgy dübörögtek, hogy a föld majd' megnyílt alattuk, a a harcmezőt füllsiketítő csatakiáltás töltötte meg…Végül is a besztercei indiánok maroknyiból óriássá lett serege elfoglalta a Nagy Hegyet, a kiszemelt új birodalmat, sőt mint hírlik azóta már a békepipát is elszívták néhányszor...
Mielőtt az olvasó a fejéhez kapna, hogy mínő dolgok történnek nálunk manapság, meg kell mondani, hogy az előbbi csatajelenet csupán a fantáziával megáldott gyermekek fejében játszódik le, s az is csak egyetlen helyszínen, a megyeszékhely Beszterce-lakótelepén. Ahol a gyereksereg - természetes türelmetlenségével nem bírva - már meghódította az épülő-készülő indiánfalut, amely a lakótelep keleti dombján magasodik. Ott jártunkkor éppen az apacsok és az irokézek vívtak ádáz küzdelmet. Szerencsére vér nem folyt, de veríték annál több. Amikor rövid tűzszünetet kezdeményeztünk, s egy erőd rejtett zugában Winnetoukkal, és Shatterhandokkal beszélgettünk, egybehangzó vélemény volt, hogy a besztercei indiánok békességet akarnak nemcsak a lakótelepiekkel, hanem a felügyelő tanácsi szervekkel is. Cserébe viszont azt kérték, hogy tolmácsoljuk követelésüket: mihamarabb készüljön el teljesen az indiánfalu, s a zord szülők gyakrabban engedjék el csemetéiket a csetepatékra! Megígértük, hogy közöljük a Nagy Főnökséggel a kívánságokat, mire az indiánok békepipa híján egy-egy Szimfóniavéggel kínáltak, majd búcsúzáskor csak annyit mondtak: uff !
Salgótarján város Tanácsának műszaki osztályán Szabó Imrénétől többet is megtudtunk:' - A városgazdálkodási üzem dolgozói tulajdonképpen befejezték az indiánfalu fölépítését, várhatóan a napokban hivatalosan is. megtörténik a műszaki átadás. Azonban hátra van a gombásodásgátló, fatartósító szerekkel történő kezelés és a füvesítés, a nagyobb parkosítás. A lakótelepiek egy része már eddig is segített a különféle tereprendezési munkálatokban, de valószínű, hogy még kérjük a segítségüket. Legfőképpen azt szeretnénk, hogy kellőképpen becsüljék, óvják meg ezt a sok százezer forint értékű, országszerte párját ritkító létesítményt!
Bizonyos forrásokból és ,indián kémeinktől" azt is megtudtuk, hogy a most elkészült falu csupán első lépcsője lenne egy nagyobb komplexumnak. Erről kérdeztük a tervezőt, Stifterné Tóth Olgát: - A hír igaz, hiszen az Indiánfalun kívül egy cowboy-telepet és egy középkori várszerű létesítményt terveztem, ez utóbbi az „Utazz velünk szárazon, vízen és levegőben!" fantázianevet viseli, ám egyelőre anyagi fedezet miatt csupán a tervezése készül. Egyébként, eredetileg a Tatár-árokhoz készült volna ez az összetett létesítmény, de végül a lakótelep keleti domboldalára került, a szűkséges módosításokkal, és némi huzavona után... De remélhetően, egy kis társadalmi összefogással és az anyagi feltételek megteremtésével a teljes játszó komplexum is néhány év múlva felépülhet.
Miután indiánbarátainkkal közöltük az értékes információkat, ígéretet tettek arra, hogy megbecsülik a kilenc erődítményt és a tartozékokat, nem tapossák le a virágokat, nem verik szét a fabordákat, sőt a bizonyság jeléül még a csatabárdot is elásták.
(tanka)
Az indiánfalu rég eltűnt a városból, és vele együtt tűntek el az indiánok is.
FOLYT. KÖV. !
Párás időben nem sokat látni. A tájkép a kilátóból nyugat felé.
Nagyon halványan látni a távolban a hollókői várat.
Kelet felé a pásztói templom tornya csak a photoshopnak köszönhetően látszik.
Északra a Purga, melynek egyik oldalán...
a nyugatin Garáb...
...keletin Mátraszőlős látszik.
A kilátó felett hollók repkedtek, egy a nyolcból.
Az erdő tele van cölöpökkel...
...beton oszlopokkal. Ez postai kábelt jelezhet?
És ez?
Egy tégla építmény erős vasajtóval az erdő közepén...
...nem is egy, hanem mindjárt kettő :) Mi célt szolgálhatnak?
A bal felső sarokban lévő kis piszok a kilátó teteje.
Fényképező állvány.
Vissza Pásztóra.
Aki a 21-es úton közlekedik a Zagyva-völgy keleti oldalán a Mátrában, a nyugati oldalon a Kelet-Cserhátban gyönyörködhet. Pásztó és Mátraszőlős között jól látszik a Cserhát vonulatán a Tepke csúcson található kilátó. Itt van a Cserhát második legmagasabb csúcsa az 575 méter magas Purga. (A legmagasabb a Naszály 625 méter)
A Tepkére a Balkánon vezet az út.
Mátraszőlős XIII. század végén épült Szent Erzsébet tiszteletére szentelt temploma.
"Krisztus a pokol tornácán" falikép a XIV. századból
Kilátó az 566 méter magas Tepkén.
Igazi tereptarka
Mátraszőlősről elméletileg az "M" -Mária út túrajelzésen haladtunk felfelé. Gyakorlatilag nincs jelezve, a jobb oldalon lévő fehér jelzést követtük, amíg el nem értük a kéktúra útvonalát a Purgán (575 méter)
A több mint 22 méter magas kilátó a fák fölé magasodik, így csodálatos kilátás nyílik minden irányba.
Közelre elég jó volt a kilátás...
de távolra... :( Párába burkolódzott minden.
Folyt. köv.
Az egyetlen és igazi a CSABAI KOLBÁSZ - fesztivál.
Régen voltam már a kolbászfesztiválon. Az idei sok mindenben megváltozott pl. sokkal nagyobb lett a terület, sokkal-sokkal nagyobb sátor van, nagyon sok csapat (majd' ötszáz), kevesebb külföldi résztvevő, fizetős rendezvény, egyre magasabb nevezési díj. A csapatok szerényebbek lettek, kevesebb jelmezes, kevesebb díszes asztal. Változatlan a hangulat, ami maligánfok emelkedésével hiperbolikusan nő. Szubjektív beszámoló.
Volt ahol ennyire se futotta.
A Pásztoroknak könnyű volt díszíteni :)
A tűzoltók hozták a szokásos formájukat.
Ez volt az egyik különlegesség.
A csapatok legtöbbje megelégedett az egyenpóló viselésével. Néhány mutatóba. /Természetesen a "Gyúrunk vazze!" még nem ment ki a divatból, de már kicsit úncsíí:)/
Érdekes így elsőre...
Nyerő számok?
Hát nem :)
"Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!"
Ahol építeni akarsz ott előbb bontani kell!
Három csík hús meg két csík szalonna, vagy két csík hús meg három csík szalonna?
A gyakorlat teszi a mestert! / Csak ne rajtunk gyakorolnának :( /
FEL! Számolunk.
"Ha csak egy kicsi hiányzik..."
Ez már a Te húsod !
NARANCSsárga pólón... No comment!
Akik a kolbászhoz is értenek :)
... dwa bratanki ...
VILÁGBÉKE!
A jövő nemzedék.
"Sárkány ellen sárkányfű!"
Ezért is Csabára kellett utaznom :) Van világos, barna, vörös, búza.
Ezért is Csabára kellett utaznom :)
Egy még álló ipartörténeti emlék a somosi kisvasút alagútja. A kisvasút a Somoskő környéki kőbányákból (a macskalyuki bányától is) szállította le a követ a vasútállomás melletti rakodóra. Macskalyuktól Somoskőújfaluig kb 14 km hosszú volt a pálya.A kisvasútnak volt egy hídja is, ami elpusztult az idők során, a pillérek darabjai még fellelhetők az erdőben.
1963-ban megszűnt a kisvasút forgalma, előző évben zárták be a medvesi bazaltbányákat. A Salgótarjáni Városi Tanács úttörővasúttá szerette volna átalakítattni a kisvasutat, de nem rendelkezett elég forrással (kb. 3 millió forint), így 1965-ben felszedték a síneket. A kisvasút nyomvonala megmaradt, jól járható, hegyikerékpáros útvonalnak van kijelölve.
A Karancs
Kicsinek tűnik az alagút, pedig 3 méternél is nagyobb lehet a belmagassága.
Hogy az idők során hullott le a kő, vagy eredetileg is így építették meg nem tudni.
Ez a beálló már kicsit beomlott...
...van amelyik még tartja magát.
Az alagút keleti végében az oldalfalakról is hiányzik a kő.
A keleti kijárat...
...ami innen bejárat :)
Ezen a részen történt 1948-ban egy "igazi" vonatrablás, amikor álarcos fegyveresek kirabolták a fizetést szállító szerelvényt.
Megújult az első szénlelőhelyre emlékező tábla.
A Salgótarjáni Kohász Természetbarát Club elhunyt túristái emlékére állított kopjafa.
Vaddisznó "szántás"
Lépcső az erdőbe.
Pók a fülben.
Pár éve egy nagyobb eső elmosta az eresztvényi záportározót. Az idén kijavították a gátat, ismét egy rendezett kis tóvá vált a tározó.
Somoskői vár 3D-ben.
Kőbánya a Sátoros oldalában.
Végre nem csak a szénbányászoknak van emlékműve, hanem a somosi kőbányászoknak is. Stílusosan bazaltba faragva.
A viaduktot egyszer már megpróbáltam megkeresni, most egy másik irányból indultam. Forgácsról a hegynek fel.
Már nincs ami elválassza őket.
A legegyszerűbb megoldás.
Most is meddőhányóként használják ezt a részt. (Csak most nem a bánya hordja ide a felesleges földet)
Elhagyatott vízműves épület.
Pillék - nem lepkék, palackok :(
A vízmosás aljában csillog valami kis erecske.
Kicsit benőtte az erdő.
MÉLYVÍZ! ...fürödni...szélyes és...an TILOS! ...ély NÉLK...gászni TI...
Olyan mély, hogy nem is látszik. Valamikor gyerekként nyaranta idejártunk pecázni (15-20 centis kis csukák is voltak a vízben), fürödni a tiltás ellenére. Azóta záportározót csináltak a tavacskából, amit nem olyan régen "megszüntettek" (valami okból kiszivattyúzták a vizet).
Régen zsilip se volt, most már nincs.
A halda alja :)
A szenes föld egy század alatt csendben vöröses salakká égett.
Egy darab a Teréz-táróból.
Talán ez lehet a viadukt egy darabja. A GPS a régi nyomvonalra helyezte a vasbeton darab helyét. Térképen itt van!
Ásóval talán ki lehetne bontani egy darabját, vagy legalább a tetejéből megtisztítani egy darabot.
Itt lehetett az alagút bejárata, csak berobbantották és tovább omlott.
Ez már a Pécskő alatti hétvégi telkek végében fut a kék túra salgótarjáni leágazása.
A Karancs a Damjanich utca végéből.
Két megye határán, a Medves hegy tövében elterülő hat település összefoglaló neve (a Medves szó a száraz, kevés vizű, terméketlen értelmű med, medes szavunkból származik, és azonos gyökerű a meddő kifejezéssel). Óbást és Vecseklő az egykori Nógrád; Dobfenek, Egyházasbást, Medveshidegkút és Tajti pedig az egykori Gömör megyéhez tartozott, ám ez nem bontotta meg a kistáj kulturális egységét.
Aki nem tudná: itt laknak a barkók :)
Kilátás a Pogányvárból (katt)
Tavaly nem találtam meg az Óbást melletti bazaltfennsík legszebb részét a Pogányvárat.
Ez nem sivatag, hanem szántó a falu mellett. (Katt)
Ahol a turistautak összefutnak.
A Pogányvár északi oldala.
Délkeletre már kilátás nyílik a medvesaljai falvakra
Szabad szemmel csak ennyi :)
Bazaltsziklák össze-visszasága
A sziklák közt üregek, barlangok (31 felmért barlang található a fennsíkon).
Ez csak egy kisebb üreg, de elég veszélyes, ha belecsúszik az ember.
Az "igazi" Pogányvár.
A két szikla között kb. 25 méter mély a szakadék.
(Katt)
(Katt)
Mintha tényleg vár volna.
Madáretető
"Egy kondás jött az Alföldről a környékre makkot szedni. Egy este egy kis asszonyka ment hozzá, és leült mellé szótlanul. A kondás egy kis szalonnazsíros pirított kenyeret adott az asszonykának, aki cserébe elvezetette őt erre a helyre. Azt mondta az asszonyka, hogy olyat ad neki, amit még az unokái is megemlegetnek. Hirtelen megnyílt a föld a kondás előtt, aki temérdek pénzt talált az üregben. A kondás háromszor ment le akkor, megtöltötte a csuháját, majd mikor végzett, a föld becsukódott. Máskor is elment oda és kocsin vitte el a sok pénzt. Akkor a helyiek tartottak a csodától, egyikük elmondása szerint (1891) a kondáson kívül más is látott egy kisasszonyt ülni a fa tövében, "akinek akkora melle volt, mint egy félakós hordó", de a hívására sem mert odamenni. "
Arany nem volt :)
Folyt. köv.
A Kiskarancs 660 méteres csúcsától kb. 100 méterrel alacsonyabban van a felhagyott kőbánya.
Az átlag embernek ez csak kő, ha valaki keres az mást is talál benne :) A Karancsban két andezitbánya is volt: a kiskarancsi egyik, a másik a karancsberényi Homorú-tető bánya. /450 milláért a tied lehet!/ Mára már csak a Sátorosi kőbánya működik, mi a csehektől importáljuk a macskakövet :(
Élet ezen a "holdbéli" tájon
A kőbányát nem jelzi külön turistajelzés, de nem nagyon lehet eltéveszteni.
Hegyre fel! A bánya szélén óvatosan végig lehet sétálni, a bátortalanabbakat egy szélesebb ösvény viszi körbe.
Innen igazi a kilátás, de csak óvatosan!
Tarjánban nagy hagyománya van a hegyikerékpározásnak. /Vitorlázáshoz sajnos nincs vizünk :)/
A környéken mindenhol ilyen kőbe botlik az ember :( :)
Somoskő
Végig a sárga úton.
A Karancs keleti oldalában -pontosabban a Kiskarancs oldalában- van egy elhagyott andezitbánya.
Ilyen kilátás nyílik a bányából.
A Beszterce lakótelep, mögötte látni az acélgyári "nagykéményt" és a Pécskőt.
Salgói vártól Rónafaluig
Somoskőújfalutól a Kercseg-tetőig
A Medves-magosára a Medves-laposán keresztül vezet az út. Kb 100 méterre magasodik a lapos fölé. Itt jól látni Tajti felé, hogy milyen lapos a lapos, és milyen magos :)
Gyökerek
A sózó fáját így letakarították a vadak.
Eredetileg a zöld jelzést akartuk követni, ami a határnyiladék mentén kerüli a fennsíkot. Szerencsére csak ennél a határkőnél csatlakoztunk rá. A zöld jelzés végig csak "elvetemült" túrázóknak ajánlott :) -gazos, csalános, szinte járhatatlan-.
Keréknyomban virágzik a moha.
Ennél a derékba tört fánál kell felfelé indulni a "csúcsra".
A Medves "csúcsa" egy kis lapos tisztás, kilátás=nulla, pedig magasabb a Salgónál és csak egy méterrel marad el a Sátorostól.
659 méter
Már nem :(
A Somoskői vár mögötti "róna".
Hat kerék ekkora port képes verni.
Salgó
Somoskő "csúcsa"
A macskakő nem terem itt, pedig sokat "elvetettek".
Egy vízmosás partján úttalan ösvényeken fut a turistaút
Itt a nyiladék ellenőrzés vége, a somoskői kőtárhoz vezet tovább a jelzés.
Somoskői vár
Nem volt, hanem lesz! Rónafaluban a nyáron lelkes amatőrök egy kemencét építettek. Az építést ITT lehet nyomon követni.
Most még szárad a kemence.
Kenyér, vagy malac lesz benne először?
A kis Bence se bújt még bele, de ha belebújt is volna, még nem lenne kormos a kemencétől.
Szeptember 16-án megnyílt Pásztón a Gaál István emlékszoba és állandó kiállítás. Az interaktív tárlat végigkíséri a Kossuth-díjas filmrendező, világhírű képíró életútját és művészetét.
Még augusztus végén kerekeztem végig az épülő kerékpárúton, volt pár dolog ami nem tetszett. Pár napra a bejegyzés után csodát láttam, a pálfalvai kereszteződésben megcsinálták az egyik általam kifogásolt részt. /Természetesen benne volt a munkatervben :) / A kerékpárutat még mindig nem adták át hivatalosan, ezért még sok minden javulhat :)
Salgótarjánban már régen van kerékpárút az Ipari park és a Szécsényi út között. Ehhez kapcsolódik a most épült szakasz. Ma végig tekertem az elejétől a végéig.
Itt kezdődik a táblával jelzett kerékpárút.
Aminek itt hirtelen vége is van a tábla szerint. Balra a folytatás nincs jelölve. (Alamínium volt a tábla?)
A városba érő kerékpárosokat külön is köszönti ez a tábla.
Nyeríteni még nem kell!
A Palóc úton járunk. Autóból kb ennyire olvasható a Salgótarján testvér városait felsoroló tábla. Ki tudja felsorolni őket? (Kis segítség KEMEROVO már nem az! Habár a Wikipédia szerint az oroszok még annak tartják Salgótarjánt, Kemerovo város honlapján nem találtam rá utalást.) Megfejtés a lap alján!
Ha valakit mégis érdekelne Kemerovo arra van!
1926-os éhségmenet emlékére. /A salgótarjáni kommunisták szervezték a legkiemelkedőbb megmozdulást, amely a tömegelkeseredés elemi erejű kirobbanásával országos eseménnyé vált. Az elbocsátások és a munkafeltételek rontása miatt a bányászok 1926. április 27-én letették a szerszámot, majd munkanélküli társaikkal együtt Budapestre indultak, hogy ott kényszerítsék ki helyzetük javítását. A nagy éhségmenet, nyolcezer bányász és bányászasszony útját hamarosan csendőrkordon zárta el. Megérkeztek a szakszervezet jobboldali vezetői is, akik a hatósági képviselőkkel együtt hosszas rábeszélés után elérték, hogy a feltartóztatott tömeg csak küldöttséget menesszen a fővárosba. Peyer megtette magát a küldöttség vezetőjévé, hogy elősegítse a megmozdulás leszerelését. A salgótarjániakat semmitmondó ígéretekkel küldték haza. Az áprilisi megmozdulás olyan tanulság volt a bányászok számára, amely jelentősen kihatott további harcaikra./
Czinke Ferenc 1983-as térplasztikája a város gyárainak "termékeiből" állt össze. Ma már nehéz lenne egy ilyet megcsinálni.
Újra, festik az útburkolati jeleket. De nekem valahogy nem stimmel. Kerékpárút vége OK -habár nem OK, mert az eleje nem volt jelezve :) -. Sárga felfestés - az utat keresztező kerékpárút OK. Elsőbbség adás kötelező OK. Csak valahogy ez a három együtt nekem nem OK. Valaki elmagyarázná??
A Kinizsi útnál, szintén van a kereszteződésben egy kerékpárút vége tábla, ha nem lenne akkor is figyelmeztetne rá a magas útpadka.
Ha nem tudnád mi épül itt. Ott az emelkedő végén is egy tábla.
Kerékpárút vége - azaz onnan kezdve járdának számít a KRESZ szerint.
A másik végén is ott a tábla.
Ez a szakasz tehát járda. Mit is ír a KERÉKPÁROS-KISOKOS ?
Járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel ő főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel. Lakott területen csak akkor szabad a járdán kerékpározni (legfeljebb 10 km/h-val), ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan (például földút). A hivatalos értelmezés szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom, vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni.
Tehát ezen a szakaszon gyalog kellene végigtolni a kerékpárt 12 év felett :), mert a főúton tilos lesz kerékpározni -most még nem az- gondolom én.
Megint az értelmezhetetlen hármas.
Ez megint egy érdekes szakasz (vagy kereszteződés?), ahol nincs vége a kerékpárútnak, nincs sárga felfestés, de elsőbbséget kell adni. Ja, és innen hiányzik még kb 8 m2 aszfalt, annak ellenére, hogy a gödröt lebetonozták.
Ez itt a reklám helye! +36309512620 Seratus Kft. Hívd MOST!
Itt is volt egy kis anomália, de a lépcsőt felújították.
Ez itt nem járda, hanem kerékpárút.
/A gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.
A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti. - Benne van a KRESZ-ben. :) /
Pont most bontották a töredezett aszfaltot a járdán. Csak nem szintbe hozzák a járdát és a kerékpárutat. ( Erre a szakaszra viszont "Gyalog- és kerékpárút" táblát kellett volna tenni.)
A felüljárónál vége a kerékpárútnak, utána ismét elkezdődik. Azaz megint JÁRDA lesz belőle, ahol mint tudjuk...
A "Kikerülési irány" kire vonatkozik?
Itt szintbe hozták a két részt. Lefelé viszont kerékpárút, csak felfelé volt vége :) Eperjesig semmi említésre méltó. A kerékpárútnak a Katona József utcánál hirtelen vége szakad. Semmi se jelzi, hogy merre tovább, az autósokat se figyelmezteti semmi a városközpont felé vezető sávban megjelenő kerékpárosokra.
A KERÉKPÁRÚT MÉG HIVATALOSAN NEM KERÜLT ÁTADÁSRA! (Még akár változhat is az állapot!)
Ez itt a reklám helye! A Bányászkaszinó szintén eladó! Vegyék-vigyék!!
Megfejtés: Testvérvárosok
Banská Bystrica / Besztercebánya (Szlovákia)
Gliwice (Lengyelország)
Lucenec / Losonc (Szlovákia)
Vantaa (Finnország)
Vigarano Mainarda (Olaszország)
Filakovo/ Fülek (Szlovákia)
Partnervárosi kapcsolatok:
Doncaster (Egyesült Királyság)
Nacka (Svédország)
Valenciennes (Franciaország)
Salgótarján Megyei Jogú Város jelenleg négy európai ország öt (sic!) városával tart fenn testvérvárosi, három ország három városával pedig partnervárosi kapcsolatot.
Az együttműködés egyes városokkal szerződésben, megállapodásokban rögzített együttműködésen alapul. A kapcsolattartás másik formája - azokkal a városokkal, amelyekkel formálisan kötött szerződésekkel nem rendelkezünk - alkalmankénti tapasztalatszerző, egymás munkájának megismerését célzó megbeszélésekben ölt testet.
Forrás: Salgótarján MJV honlapja
Több mint egy éve, hogy ellopták az Arany János Iskola elől a szobrot.
Csak ma reggel tűnt fel, hogy újra van valaki a talapzaton.
KŐ!! ha valaki nem venné észre! / Nekem a régi jobban tetszett :( /
A tolvajokat elfogták, nekik ajánlom : Arany János - Az első lopás című költői elbeszélését. Remélem elég idejük van olvasni.
Ilyen volt az eredeti bronz szobor.
Átadták. Esti kivilágításban.
Photoshoppal még az üveg is átlátszóbb!
( Csákányt nyéllel lefelé támasztani a falhoz ? )
