Jó szerencsét! Igy köszöntek, köszönnek a bányászok. Van olyan aki ezt ne tudná? A fiatalabbak között biztos. Régen hangos volt tőle a város, és a megye, amig működtek a tárnák. Mára csak valami külszíni fejtés, és egy Múzeum maradt. Salgótarján felemelkedést, és "bukását" is a szén okozta. A 48-as szabadságharc után indult be a szénbányászat a környéken, 1968-ra elhozta a vasutat, ami állítólag a MÁV első vonala volt. A bányászat fejlődése egyre több bányászt igényelt, elkezdődött a betelepülés a faluba a Monarchia majd minden országából, és még azon kívülről is. /Ausztria, Bajorország, Poroszország, Szilézia, Olaszország, Morvaország, Dalmácia, Csehország, Galícia, Szászország/ Az akkor itt dolgozók, lakók kétharmada nem magyar anyanyelvű volt a kezdeteknél ( ennyit a magyarságunkról). Megkezdte működését az Acélárugyár, ami a Salgóbányai, Zagyvarónai bányákra alapozta energia igényét.
Ezeket az előzményeket csak azért írtam ide, mert szégyenszemre csak ma voltam először a város méltón híres Bányamúzeumában / mentségemre legyen szólva, hogy én acélgyári gyerek vagyok, így igazán nincs kötődésem a bányához/. A bányákat a 60-as évek végétől kezdődően folyamatosan bezárták, pedig maradt lennt elég nagymennyiségű jóminőségű barnaszén (Majd egy olajválságnál jól jöhet, vagy ha Paks bezár. Akkor talán megint "Jó szerencsétől" lesz hangos a város).
Név szerint állít emléket a bányákban hősi halált halt bányászoknak az emlékmű.
Aki csak teheti nézze meg a kiállítást, ami tavaly felújításra került. (Igy mehetet végső nyugalomba Zsuzsi a bányaló is) A látogató érdekes tárlatvezetést hallhat egy volt bányásztól. Csoportosan ajánlott látogatni, tűsarkút otthon lehet hagyni !
