150 éve alakult meg az első kőszénbányatársaság Salgó-Tarjánban. Salgótarján a bányászatnak, a hozzá kapcsolódó vas- és üveggyártásnak köszönheti rohamos fejlődését, egyben ezek megszűnése jelenti a város legnagyobb problémáit is: a munkanélküliséget, a fiatalok elvándorlását, a város leépülését.
A dicső kezdetek:
Eresztvényből kiindulva az eresztvényi patak mentén emlékmű áll, melynek tábláján olvasható, hogy 1766-ban ebben a völgyben találta meg a kőszenet két pesti kádármester, Matusek Vencel és Fischer Antal.
A szén előfordulása azonban már 1742-ben ismert volt. Bél Mátyás „Notitia Hungariae novae …” című munkájában megemlíti, hogy a Medves peremén a Vecseklő- hegységben „a föld régóta égett”. 1766. október 6-án a helytartótanács 24 arany jutalommal felhívást tett közzé a tőzegtelep felfedezése érdekében. Erre a felhívásra jelentkeztek Matusek Vencel és Fischer Antal pesti kádármesterek 1768-ban, és elmondták, hogy két évvel ezelőtt (1766) a Salgótarján környéki erdőkben hordókészítéshez alkalmas tölgyfa keresése közben, favágók elbeszélése nyomán az erdőség melletti egyik kopár hegyen, vastag szénrétegre bukkantak. Az 1769-ben beküldött szénminta azonban nem volt megfelelő. A nagyszombati Prewsburger Zeitung 1767. október 31-i száma beszámolt a Salgó környéki szén előfordulásáról, melyet földjének 1766 nyarán történő meggyulladása alkalmával fedeztek fel. 1826-ban Mocsáry Antal is beszámol a Vecseklő község mellett található szénkészletről.
A patak mentén elérhetünk egy emléktáróhoz
82 évnek kellett eltelnie, míg e felfedezést gyakorlatilag értékesíteni kezdték. Ennek érdeme kétségkívül Moosbrugger Jeromos osztrák bányavállalkozóé, aki munkatársával, Wéber Alajos mérnökkel 1848-ban báró Prónay Albert zagyvái birtokán kezdte meg a termelés előmunkálatait, ( a bányában 14 bányász dolgozott, 1854-ben a zagyvai kőszénbányászat már olyan jelentős, hogy a bányatelepnek orvosa is volt) a fejlődést elsősorban a közlekedési és szállítóutak hiánya és a piac minimális felvevőképessége akadályozta. A környéken megnyílt szénbányák kezdetben csak közvetett munkalehetőséget biztosítottak a környékbelieknek. Először 1850-ben tették közzé a "Direktions der Zagyvaer Steinkohlenbau" pecsétjével ellátott fuvarozási hirdetményt Salgótarjánban, melyben hírül adták a lóval rendelkező lakosoknak, hogy mindenkor szállíthatnak kőszenet, mivel a Zagyvai Kőszénbánya Igazgatóság tetemes kőszenet akar a gőzhajózás számára zagyváról Poroszlóra szállítani.
1856-ban egy Preussner József nevű pesti szénkereskedő megvette a bányát. Ez tengelyen fuvaroztatta a szenet Pestre, ahol a tarjáni fuvarosok napokon át sátor alatt tanyáztak és kínálgatták árujukat, a lenézett ,,büdös" szenet a pesti polgároknak. Vitték azonfelül szenüket továbbra is Poroszlóra, ahol a gőzhajózás részére,értékesítették azt még a Moosbrugger-féle szerződés alapján. A szállítóutak távolsága, és elhanyagoltsága, valamint a Dunagőzhajózási Társaság által ez időben megszerzett pécsi bányák megnyitása megfosztotta piacától, vállalkozását tönkretette és kénytelen volt bányáját beszüntetni.
Salgótarjánban 1855-ig nem nyitottak bányát. 1856-ban Breilich János nyitott a Jankovich birtokon bányát az első tárnák a Jakab-táró -nagyállomással szembeni domboldalban- és az Ó-Emma-akna volt. Ezek, még a felszíni szénkibúvásokat hasznosították, ezek szénkiásó helyek voltak, mint bányák.
1860-ban sikerült Winsteig Gergely bécsi bányavállalkozónak megszervezni az első társaságot a "Firma Salgótarjáner Steinkohlengesellschaft"-t (Salgótarjáni Kőszénbánya Társulat) E társaság volt elődje a későbbi Szt. István Kőszénbánya Társaságnak, melynek megalakulását a Magyar Királyi helytartótanács 1960. november 24-én hagyott jóvá, és az alapszabályok 1961. július 31-i elfogadásával a „Salgótarjáner Szent István Steinkohlen Bergwerk Gesellschaft” véglegesen megalakult.
