"A falun kívül- olvashatjuk a visitatiokban - van a Mátra hegy lábánál 30 ember befogadására alkalmas, de romos kápolna, amiben egykor évente háromszor istentiszteletet tartottak. A jobbágyok rendbe akarják tétetni. Található itt egy faragott kövekkel kirakott kút. Építtetője és építési ideje ismeretlen."
/A szurdokpüspöki egyházközség vázlatos története/
A táltosok szerint Istenanya kútja található a faluszélen
-Kovácsné Tóth Klára-
Szurdokpüspöki – Istenanya kútja
Egyszer régen, nagyon régen,
Több ezer év rejtekében,
Istenanyánk leszállt, megpihent,
A mai Nógrád megyében, a Zagyva völgyében,
A Mátra alja egyik csendes szegletében.
Nyugalomra lelt sok holló kíséretében.
A múltat idéző hely örök vonzerőt jelent.
Hol Szűz Mária is többször megjelent.
Szurdokpüspöki határában a forrást megáldotta,
Melynek vizét egy kút befogadta.
Körülötte volt egy kis kápolna.
Sajnos, századokon keresztül megette az idő vasfoga.
Táltosunk hívó szavára
Közösségünk ezt a helyet is újjávarázsolta.
Példátlan az emberek kitartó, lelkes munkája,
Kik e szent helyet megmentik az utókor számára.
A vibráló hőségben gőzerővel folyt a munka.
Felépült újra a kápolna.
Gyönyörű lett a kút, mely a forrás vizét felfogja.
Gyógyító erejét sok ember áldhatja.
A kifolyó vizét összegyűjti a fényesen csillogó tavacska.
Az odalátogatókat Istenanya, Jézus Urunk, Szűz Mária
A Szentek sora és a gyógyító pad várja.
Szemet gyönyörködtető a pompázó, friss virágok tarkasága,
Rácsodálkozunk a csodálatos alkotásokra,
Mely a látogatók elismerését kivívja.
Az emelkedett csendben csak állunk meghatódva.
Elkábít, lenyűgöz a hely látványa.
Behunyom a szemem és úgy érzem,
A rohanó világból megérkeztem Csodaországba.
Éhezünk, szomjazunk a hely ránk mért hatására.
Melyen rajta van Nagyboldogasszonyunk áldása
Jóleső érzés az angyalok simogatása, lelkünk megnyugvása.
Hálatelt szívvel gondolunk Szentjeink csodáira.
[audio:http://tarjanikepek.hu/wp-content/uploads/2008/11/szellemek.mp3]
Táltos gyógyító pad
Folyt . köv.