A falu csendes volt. Csak egy drótos tót kiabált benne:

- Fááázikat drótoztááásson ááássszonyok!

Ebugatás kísérte néhol a drótos szavát. A kutyák ugyanis mulaszthatatlan kötelességüknek
ismerik, hogy a drótost megugassák.

A bíróné egy elhasadt tálat támasztott a fal mellé és kiküldötte a kisbírót
a drótosért.

Szálas tót-legény fordult be a kapun, kopár-képű és nagy-kalapu, de jó tagos
legény. A ruha úgy feszült rajta, mint a fán a kéreg.

- Ihol ez a tál. Mennyiért drótozza meg?

A drótos megnézte a tálat alól-felül, át is nézett rajta elölről-hátulról. Végre
kijelentette, hogy a drótozás ára nyolc krajcár.

A bíróné elszörnyűködött

- Részeg vagy te, Jano! Nyolc krajcáron új tálat veszek!

Jano nyugodtan felelte:

- Az sem bizonyos megvan. Ekkora tál legalább is huszonnégy krajcár.

Hosszú alkudozás következett. A bíróné nem akart többet áldozni három krajcárnál.
A tót a levegőbe legyintett, és határozott lépésekkel índúlt a kapu felé. Ott
azonban megfordúlt és öt krajcárt kiáltott. A bíróné négy krajcárt kiáltott
vissza, s bement a konyhába. A tót legény gondolkozva nézte a kapu-félfát. Végre
is csöndesen beballagott, és leült az eresz szárazára, a padom mellé. Az ölébe
fogta a tálat, és neki fogott a drótozásnak.

Csak elnéztem, micsoda munkát vállalt el négy krajcárért. A tál hasadása közepéig
ereszkedett, egy helyen meg tenyérnyi csorbulás is volt a tálon. Annak a cserepét
is be kellett foglalnia, még pedig jóerősen, mert a tál előreláthatóan malacnak
való korpa keverésére fog szolgálni. Körül kell azt kötni kívül-belül. Sok drót
fogy rá." /Gárdonyi: Egy szál drót/

Lássátok, hogy miért is drótos tót, a drótos tót