"A vonatról először a Salgó csúcsát látja az ember a város mögött. A csúcson várrom: tompa kis kőhalmaz, tetejére a városlakók kilátót építettek. Fából való új kilátótót a régi romokra.

Most ezzel a négyszögletű csúcsos kilátóval olyan a meredek csúcs, mintha nevetségesen kicsi bohócsapkát ültettek volna a fejére, vagy mintha bolond zenészek építettek volna zenepavilont, hogy vasárnap délelőttönkint "kurmusikot" játszhassanak a hegyeknek. Mindezt rövid ideig látja az ember.Ahogy a vonat befut a város házai közé, eltűnik a Salgó és a rom. Ferdevonalú kisebb hegy áll elébe, gerincére kötélpálya fut. Egyik lejtője egyenes, mintha mérnökök vonalzója nyomán rajzolták volna s a felfutó csillék ideöntik a salakot.

A Salgó és a régi rom szégyenkezve és mellékese voltának tudatában bújik el az újabbkeletű és fontosabb salakhegy mögé. Ezt látja az ember, mikor megérkezik. /Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság (1939)/"

A Salakhegy, vagy Hamuhegy még ma is rátelepedik a városra, igaz ma már nem füstöl, és a piszkos vörös szinét is elvette a , visszavette a természet zöldje.

A salakhegy csúcsa közelről

A salak "évgyűrűi" /igazából minden réteg egy-két nap hozadéka/

Az akác, a nyír még a Marson is megélne

Salakot már régen nem hordanak ki /nincs is honnan/. A lúgos páctavak is kiszáradtak már. Az eső szabadon mossa a talajba mocskot. Mára már csak aműhely takarításra használt olajos, földes, fűrészpor maradt bűzforrásként.

A végére valami szebbet, a hamuhegy oldalában most virágzik a számomra ismeretlen "gaz"