Forrásom a "Salgótarjáni zsidótörténet" mint arra már hivatkoztam régebben. //Szerkesztette Pásztor Cecília, 2004 második kiadás//" A zsidó közösség legfontosabb, legnagyobb becsben tartott épülete azonban a zsidó templom, a zsinagóga volt... Kisebb imaházak, esetleg magánlakásokban kialakított imatermek már korábbam is létezhettek Salgótarjánban. A régi imaház például, mely később a vágodának adta át a helyét, a korabeli posta épülete mellett állt. 1901 augusztusában, a kaszinó helyén tettél le az új, mór stílusban épült zsinagóga alapkövét, és alig egy év elteltével már a templomszentelésről tájékoztatta a nagyközség lakóit a helyi sajtó."
"1969-ben újabb megpróbáltatással nézett szembe a hitközség: többévi előkészület és tervezgetés után -Salgótarján szocialista mintavárossá való építése során - lebontották a település egykori legszebb épületét, a műemlék zsinagógát."
Tehát egy "igazi" zsinagóga volt Salgótarjánban, viszont tényleg volt a a hatvanas években egy másik zsidó épület bontás:
"Az új mikve //rituális zsidó fürdő// a Pécskő úti harmadiktoronyházés a Bolyai Gimnázium környékén állt. Lebontását 1962-ben határozta el a város vezetősége, s a terv a toronyházak építésének kezdetekor, 1964-ben meg is valósult."
Ez lehet az az épület, amit másik, kisebb zsinagógaként emlegethetnek.
A bontás képei a fennti könyvben
Utólagos kiegészítés:
A nógrádi völgyváros című honlapon, amit Szemizo jegyez, lehet további képeket is látni jobb minőségben a zsinagóga lerombolásáról. A salgótarjáni kis vegyes képtárban a 109-112 képek, 147, 186-187 képek.